Óriási visszaesést produkált decemberben a hazai turizmus

Tavaly decemberben a kereskedelmi szálláshelyeken az egy évvel korábbinál 92,5 százalékkal kevesebb belföldi vendég, 89,0 százalékkal kevesebb vendégéjszakát töltött el, a külföldi vendégek száma 96,8, a vendégéjszakáké 96,0 százalékkal csökkent.

A vendégek száma együttesen 94,7 százalékkal, a vendégéjszakáké 92,7 százalékkal esett vissza - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal.

A jelentés hangsúlyozta a beutazási korlátozások, illetve a kereskedelmi szálláshelyekre vonatkozó és a járvány megfékezését célzó védelmi intézkedések meghatározó jelentőségét a forgalom alakulásában. 2020. november 10. után a koronavírus okozta járvány második hullámának megfékezésére irányuló védelmi intézkedések értelmében a kereskedelmi szálláshelyek turistákat nem, csak üzleti, gazdasági vagy oktatási célból érkező vendégeket fogadhatnak.

Decemberben a belföldi vendégéjszakák száma a szezonálisan és a naptárhatással kiigazított adatok alapján az előző hónaphoz mérten is 53 százalékkal csökkent. Az összes vendégéjszaka 70 százalékát a belföldi vendégek töltötték el.

(Fotó: depositphotos.com)

A belföldi vendégek száma 33 ezer, az eltöltött vendégéjszakáké 104 ezer volt. Az éjszakák 58 százalékát szállodákban töltötték, ahol a csökkenés mértéke 92,0 százalékos volt. A panziókban és a közösségi szálláshelyeken az előző év decemberi forgalmának mintegy harmada (29,0 illetve 32,4 százaléka) jelent meg. A visszaesés a Balatoni turisztikai régiót érintette leginkább - tette hozzá a KSH.

A 14 ezer külföldi vendég 44 ezer éjszakát töltött el. A vendégek nagy része szállodában szállt meg, ennek ellenére az ott eltöltött éjszakák száma az egy évvel korábbi alig 3,4 százalékára csökkent. A legnagyobb mértékű (99, illetve 98 százalékos) csökkenés a Balatoni turisztikai régióban, illetve Budapesten történt.

A kereskedelmi szálláshelyek folyó áron számolt összes bruttó árbevétele 93,4 százalékkal volt kevesebb az előző év decemberinél és 2,916 milliárd forint volt az egy évvel korábbi 44,213 milliárddal szemben.

2020-ban a vendégéjszakák száma 57,7 százalékkal volt kevesebb, mint 2019-ben. A külföldi vendégek száma 78,3 százalékkal, a belföldieké 42,4 százalékkal esett vissza és 76,6, illetve 38,9 százalékkal kevesebb vendégéjszakát töltöttek el.

A kereskedelmi szálláshelyek összes bevétele az előző évinek 40,6 százalékára 228,111 milliárd forintra esett vissza a 2019-es 561,904 milliárd forintról. A szálásdíjbevételek 61,5 százalékkal 127,979 milliárd forintra, a vendéglátásból eredő bevételek 56,7 százalékkal 60,174 milliárd forintra apadtak.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo