Miközben eddig egyszerű bürokratikus felkészülésben kellett gondolkodni, most „világossá vált, hogy kellő nyitottsággal és intellektuális felkészültséggel... a legfontosabb kérdésekben eredményeket kell elérni" - fogalmazott a kormányfő. Több témában ugyanis „egymástól széttartó álláspontokat felszínre hozó kérdések" várhatók.
Leszögezte azt is, hogy tovább kívánja vinni az eredetileg elhatározott magyar prioritások - köztük például a Duna-stratégia, a vízgazdálkodás, a kulturális sokféleség - képviseletét is. Mint mondta, már most biztosra lehet venni, hogy lesznek a magyar elnökségnek jól látható sikerei, például a közép-európai termőföld-moratóriumra vonatkozó kérdéskör és talán tető alá kerülhet a horvát csatlakozási szerződés is.
Előrelépéseket remél Orbán Viktor a keleti partnerség intézmények terén is, egyebek között a májusi budapesti csúcstalálkozón. Olyan terveket szeretne felállítani, amelyek az eddigi rendszert némileg átalakítják, országspecifikussá teszik. Az érintett hat országnak (Azerbajdzsán, Örményország, Ukrajna, Fehéroroszország, Moldova, Grúzia) ugyanis nem ugyanarra van szüksége - vélte.
Orbán: egyre több dolgunk van
Egyre nő azon a témák száma, amelyekkel a magyar uniós elnökségnek majd foglalkoznia kell elnöksége során. Az eredetileg összeállított témák mellett az asztalra kerültek olyan aktuális kérdések is, mint a tagországok közti gazdasági koordináció, a 2020-ig tartó stratégiai elképzelések vagy egy esetleges kormányközi konferencia a most elhatározott szerződésmódosítás miatt - mondta Orbán Viktor miniszterelnök.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
Európai körút
Orbán Viktor bejelentette, hogy a magyar elnökség kezdete előtt látogatást tesz mind a 26 többi tagállam vezetőjénél, a keleti partnerországok vezetőinél, tárgyal az európai parlamenti frakcióvezetőkkel, illetve "minden szereplővel, aki a magyar elnökség alatt valamilyen ügyben befolyással, súllyal bír". Mint mondta, e folyamat keretében most találkozott például a luxemburgi miniszterelnökkel és a liberális frakció vezetőjével. Januárban, az elnökség átvétele után ugyancsak egyeztet valamennyi tagország kormányával - tette hozzá.
Véleményvezér
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Nógrád megyében az idén hullott csapadékmennyisége vetekszik az Atacama‑sivatag számaival
Erre senki nem számított.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején
Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át
A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.