A leggazdagabb 100 magyar (a népesség 0,001 százaléka) a háztartások pénzügyi vagyonának már több mint 13 százalékát birtokolja, míg ez az arány 2005-ben még csak 2,5 százalék volt.

A hazai megtakarítások döntő része tehát továbbra is a vagyonosoknál halmozódik fel, miközben a háztartások bő harmadának semmilyen érdemi pénzügyi tartaléka nincs. Kijózanító látni – annak ellenére, hogy az elmúlt években masszív reálbér-növekedés próbálja visszatermelni a 2023-as inflációs felfutás negatív jövedelmi hatásait – 2020-hoz képest minden jövedelmi tizedben nőtt azoknak a háztartásoknak az aránya, amelyeknek a pénzügyi vagyona nem éri el az egyhavi fogyasztásuk értékét! A legszegényebb három decilisben ez az arány ismét 40 százalék fölé emelkedett, és még a hatodik decilisig bezárólag is 30 százalék feletti azok aránya, akiknek kevesebb megtakarításuk van, mint amennyi egyhavi kiadásuk fedezéséhez szükséges! Ami ismét a bődületes vagyonkoncentrációra utal, az az a tény, hogy tízből kilenc magyar fél évig sem húzná ki a jelenlegi megtakarításaiból – a társadalom döntő többsége tehát pénzügyileg sérülékeny maradt. Számukra valószínűleg örökre elveszett a hosszú távú megtakarítási esély.

A KSH felmérése szerint a lakosság 31,7 százaléka legalább háromféle anyagi vagy szociális deprivációban érintett. Ezek közé tartozik például, hogy nem tudják kifizetni a váratlan kiadásaikat, nem képesek egy hét nyaralást megengedni maguknak, vagy nem rendelkeznek alapvető digitális vagy közlekedési eszközökkel. A pénzügyi sérülékenység tehát nemcsak vagyonhiány, hanem életminőségbeli lemaradás is.