Október óta stagnál

Februárban hároméves csúcsára jutott a GKI-Wallis konjunktúra-index szezonális hatásoktól megtisztított értéke. A GKI Gazdaságkutató Rt. által - az Európai Unió támogatásával - készített felmérés szerint a hazai konjunktúra 2005 közepétől javul. A mostani kiemelkedő érték a fogyasztói várakozások nagyon jelentős javulásának az eredménye. Az üzleti bizalmi index ugyanis - némi hullámzás mellett - közel fél éve stagnál. A fogyasztók optimizmusa viszont július óta szinte töretlenül és látványos ütemben nő.

Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Az ületi várakozások tavaly nyáron és ősz elején javultak jelentősen, október óta minimális ingadozás mellett stagnálnak, ezen belül februárban - ha minimálisan is - de éppen kissé csökkentek.

Az ipari várakozások szinte töretlen javulása májustól decemberig tartott. Az index februári értéke megegyezik a decemberivel. A januárihoz viszonyított minimális csökkenésben szerepe volt, hogy romlott az elmúlt háromhavi termelés és a rendelésállományok - ezen belül az exportrendelések - megítélése, nőtt a saját termelésű készlet. Javult viszont a termelési kilátások és foglalkoztatási lehetőségekről alkotott vélemény, ezzel együtt a foglalkoztatási szándék is kissé erősödött.

A kereskedelemben is kissé romlottak a várakozások. A válaszadók a januárinál valamivel jobb üzletmenetről, de kissé passzívabb megrendelési politikáról számoltak be. A kereskedelmi készletek átlagos szintje nem változott. A várható üzleti lehetőségekre vonatkozó kilátások viszont érezhetően romlottak. Az építőiparban az előző időszak termelési színvonalának megítélése valamint a foglalkoztatási szándék javult, a rendelésállományé viszont számottevően romlott. A magyar gazdaság várható helyzetére vonatkozó várakozások az iparban és a kereskedelemben javultak, az építőiparban romlottak.


forrás: GKI

A fogyasztói bizalmi index utoljára az előző választások évében, 2002-ben volt ilyen kedvező. A fogyasztók saját pénzügyi helyzetüket februárban a januárinál valamivel kedvezőbbnek ítélték, a következő 12 hónapban pedig jelentős javulásra számítottak. Az ország gazdasági helyzetét érezhetően jobbnak látták, mint egy hónappal korábban, s a következő egy évben itt is további jelentős javulást vártak. Inflációs várakozásaik lényegében nem változtak a januárihoz képest, a következő 12 hónapban azonban az áremelkedés ütemének érezhető emelkedésére számítottak. A munkanélküliségre vonatkozó várakozásaik kismértékben javultak. A lakosság vásárlása valamivel rosszabb volt az előző havinál, de a következő 12 hónapra vonatkozó várakozások jelentős javulást vetítenek előre. A megtakarításra kedvező alkalmat látók aránya számottevően nőtt, s a januárinál sokkal többen látták úgy, hogy a következő egy évben képesek lesznek megtakarítani.

Véleményvezér

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút 

Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
Romániának semmi baja az ukránokkal

Romániának semmi baja az ukránokkal 

Románia nagy üzleteket köt Ukrajnával.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca

A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca 

Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.
Kétpártrendszer felé halad az ország

Kétpártrendszer felé halad az ország 

Politikatörténeti különlegesség előtt áll Magyarország.
Sorban állás az ukránok drónjaiért

Sorban állás az ukránok drónjaiért 

Most már Ukrajna segíti Irán ellen az USA-t.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo