Nyakló nélkül veszik fel a hitelt a magyarok

Felpörgött a hitelpiac 2023 végén. A lakáshiteleknél a kamatplafon is hozott némi fellendülést, de igazán a személyi kölcsönökre és a 2024 januárjától már csak jelentősen szigorított feltételekkel felvehető babaváró támogatásra lett nagy igény - derül ki a Bank360.hu elemzéséből. 

Számos ponton beavatkozott az állam a hitelpiacba tavaly év végén és az idei év elején, ez pedig jól látszott a 2023-as év végi statisztikában is. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss adatai szerint a háztartások decemberben is több hitelt vettek fel, mint amennyit törlesztettek, ennek köszönhetően 10 152,1 milliárd forintos történelmi csúcson volt az év végén a hitelállományuk. 

Történelmi csúcson a személyi hitelek (Fotó: Depositphotos)
Történelmi csúcson a személyi hitelek (Fotó: Depositphotos)

A lakáshitelek októberben bevezetett kamatplafonja 8,3 százalékos átlagos kamatszintet eredményezett decemberre, az átlagos THM ebben a hónapban 8,86 százalékos volt. A tavaly januári csúcsokhoz képest 2,5-3 százalékkal mérséklődtek a lakáshitelkamatok és THM-ek. Mindez arra késztette a lakosságot, hogy a korábbinál bátrabban vegyen fel jelzálogkölcsönt. Bár november és december nem tipikusan a lakáshitelek fő szezonja, tavaly novemberben 67,4 milliárd, decemberben pedig 76,1 milliárd forintnyi ilyen kölcsönre szerződtek a bankoknál. A decemberi adat 16 hónapos rekord, és kezdi megközelíteni azoknak az időknek a szintjét, amikor az alapkamat és a hitelkamatok alacsonyak voltak. 

Rekordon a személyi hitelek

A lakáshiteleknél is jobban mentek a személyi kölcsönök, amelyek szerződéses összege decemberben meghaladta az 59 milliárd forintot, és ez történelmi rekordnak számít. A szerződések száma nem volt kiemelkedően magas, 17,7 ezer körül alakult, az egy szerződésre jutó összeg viszont kiugró volt: 3,33 millió forint. Ez nagyjából egymillió forinttal nagyobb, mint a szokásos összeg. Ebből arra lehet következtetni, hogy a személyi kölcsönt decemberben sokan olyan célokra vehették fel, amelyekre nem szokás ezt a hiteltípust igénybe venni. Elképzelhető, hogy például az utoljára elérhető CSOK-os ingatlanvásárlásokhoz használták akár önerőként a szabad felhasználású kölcsönt. 

Véleményvezér

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán 

A bicskei rendőrök a szakmaiság csúcsán járnak.
A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában 

A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések

Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések 

Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo