Népszerű lett végrendelkezni

Népszerű a végrendelet: tavaly mintegy öt százalékkal többen tettek végintézkedést közjegyző közreműködésével, mint 2022-ben. Gyakran végrendelkeznek azok a házaspárok, akiknek több kapcsolatból is született gyermekük, ők így tudják egyenlően elosztani közös vagyonukat. A törvényes öröklési rend ugyanis hátrányosan érintheti azt a korábbi kapcsolatból született gyermeket, akinek a szülője hamarabb hal meg. Az élettársakra is jellemző, hogy végrendelkeznek egymás javára, ők ugyanis, a házastársakkal ellentétben, a törvényes öröklési rend alapján nem örökölnek egymás után.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Csak végrendelettel tudnak örökölni egymás után az élettársak

Gyakori az is a közjegyzői gyakorlatban, hogy élettársak végrendelkeznek egymás javára. Ők ugyanis a törvényes öröklési rend szerint nem örökölnek egymás után, még a közösen lakott ingatlanra sem illeti meg őket haszonélvezet. Így végrendelet hiányában semmit nem kapnak a párjuk után, és ha nincs tulajdonrészük a közösen lakott lakásban, ki is költöztethetik őket az örökösök.

Sok az érvénytelen házilag szerkesztett végrendelet

Végrendeletet akár sajátkezűleg, elejétől végéig kézzel írva is lehet készíteni, ugyanakkor érdemes közjegyző vagy ügyvéd segítségét igénybe venni. Egy végrendeletnek ugyanis szigorú formai és tartalmi követelményeknek kell megfelelnie, és elég egy apró hiba, hogy érvénytelen legyen. A házilag készített végintézkedések sokszor hiányosak, hibásak, emiatt pedig érvénytelenek – ezt tapasztalják a közjegyzők.

A közjegyzőnél készített végintézkedésnek ugyanakkor számos további előnye is van. A közjegyző közreműködésével kiküszöbölhetjük azokat a formai és tartalmi hiányosságokat, amelyekre hivatkozva az örökösök megtámadhatják azt a hagyatéki eljárás során. Ezen felül a közjegyzői okiratba foglalt végrendelet tényét mindig bejegyzik a Végrendeletek Országos Nyilvántartásába, így majd a hagyatéki eljárást lefolytató közjegyző is biztosan tudomást szerez róla.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo