hirdetés

Nem tolonganak a brit városokból Ferihegyre induló járatokon az utasok

Azután sem, hogy a magyar hatóságok feloldották az onnan érkező repülőgépek leszállási tilalmát. Hivatalos adatokat azonban nem adnak a cégek.
hirdetés

A cikk eredetileg laptársunk, az Mfor.hu oldalán jelent meg. 

Valószínűleg még az ősz véginél is kevesebb utas veszi igénybe a brit célpontokról Budapestre közlekedő járatokat. Eleve ritkítottak vagy töröltek is járatokat – derül ki a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport (BA) 2021 januári előzeteséből. A magyar hatóságok kedd éjféltől ismét beengedik a Nagy-Britanniából érkező polgári gépeket, de még nem látni, hogy hosszú tömött sorokban állnának készen erre az érintett légitársaságok. Korábban az új vírusmutáns gyors terjedése miatt lépett életbe a tiltás.

Az operatív törzs szerdai tájékoztatója szerint a leszállási tilalom a beutazási korlátozásokat nem érintette, így az Egyesült Királyság területéről Magyarországra személyforgalomban érkező magyarok a jogszabály által előírt karanténkötelezettség alapján, a járványügyi hatóság egyedi közigazgatási döntése nélkül is automatikusan hatósági házi karanténba kerülnek.

A fapadosok közül az ír Ryanair 189, a Wizz Air pedig 180 vagy 230 fős repülőgépekkel üzemel. Előbbi Londonon kívül Bristolból, Edinburghból hozza, illetve hozná az utasokat. Tegnap azonban törölték mindegyiket, szerdára sem látni érkező járatot tőle, viszont csütörtökre már van egy a BA-naptárában, ami folyamatosan módosul.

A Wizz Air elvileg három londoni reptérről is közlekedik, emellett az északi Liverpoolt és a három millió lakosú, közép-angliai Birminghamet is összeköti a magyar fővárossal. A londoni járatokra folyamatosan árulja a jegyeket, de a BA előrejelzése szerint januárban más célpontokra nem indít gépet. Szerdai foglalással péntekre London Luton repterére 36 ezer forintért lehet elrepülni nagy csomag nélkül, de jövő hét elején ugyanezt már 10 ezer forint alatt is megúszhatjuk egy szerdai foglalással. Ugyanerre a napra, vagyis péntekre Lutonból 74 fontért lehet jegyet venni azonos feltételekkel.

Az Easyjet a tervek szerint ebben a hónapban hetente háromszor fog közlekedni Londonba, a holnapi, azaz a csütörtöki járatukat törölték. Más cégek egyelőre tartózkodnak a brit városok és Budapest közötti forgalom beindításától, legalábbis a Ferihegyre érkezők között nincs egyetlen sem a szerda esti állapot szerint.

A BA kommunikációs vezetője azt mondta lapunknak, hogy a légitársaságok rendszeresen felülvizsgálják járatindítási politikájukat és azt is, hogy egy adott útvonalon éppen mekkora gépet érdemes bevetni. Töltöttségi adatokat azonban senki sem adott, így csak becsülhetjük a tiltás feloldása utáni első két napot. Ennek alapján nem haladhatja meg az ezret az érkező utasok száma.

Megtudtuk továbbá, hogy Ferihegyen a 2A Terminál indulási és érkezési csarnokát ideiglenesen ismét lezárták, az utasfelvétel, valamint a biztonsági ellenőrzés a 2B Terminálon történik. A Schengeni övezetbe induló járatok a 2A Terminálon és a B utasmólón található beszállítókapuktól, a Schengeni övezeten kívüli országokba közlekedő járatok a 2B Terminálon és a B utasmólón található beszállítókapuktól indulnak. Az érkező járatok utasainak ellenőrzése a 2B Terminálon és a B utasmólón zajlik, az utasok a poggyászokat a 2B Terminál poggyászkiadó területein tudják átvenni.  Az 1. utasmólót a Budapest Airport szintén ideiglenesen lezárta.

Ferihegyen katasztrófális évet zár a Budapest Airport. Az utasforgalom tavaly szeptemberben került havi 100 ezer alá, és folyamatosan csökkent, novemberben már csak 50 ezernél tartott, de várhatóan decemberben sem haladta meg a 70-80 ezret, hiába volt ünnepi időszak, amikor általában eleve több a mozgás. (végső decemberi adatok még nincsenek – a szerk.) Mivel nem csitul a járvány egész Európában, az országok rengeteg további korlátozást jelentettek be január végéig, így a januári hónap is gyászos lehet, a további, tavaszi kilátások sem bíztatók. A BA tavaly tavasszal jelentette be az első, több száz fős elbocsátást, majd ősszel újabb hullámot jelzett.

hirdetés

Véleményvezér

Demarkációs vonal lesz az ukrán háború vége

Demarkációs vonal lesz az ukrán háború vége

Az orosz és az ukrán hadsereg láthatóan nem bír egymással.
Az adócsökkentés kormánya élen az adóemelések európai listáján

Az adócsökkentés kormánya élen az adóemelések európai listáján

A választások előtt fedezet nélkül kiszórt költségvetési milliárdok árát most fizetjük meg. A Pénzügyminisztérium gyakorlatilag átalakult adóemelési üzemmé.
Az értelmetlen dúlás háborújává fajul az orosz-ukrán konfliktus

Az értelmetlen dúlás háborújává fajul az orosz-ukrán konfliktus

Egy víztároló gátja pusztult el Ukrajnában, aminek következményeként 10 Balatonnyi víznek kell pár óra alatt lefolynia a Dnyiprón.
Ciki, ekkorát még nem bukott a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

Ciki, ekkorát még nem bukott a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

Közel 300 millió forintos pert vesztett a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság a Ryanairrel szemben. Az ítélet jogerős.
Elszabadultak a lángosárak

Elszabadultak a lángosárak

A nyaralás kedvenc népi eledelének ára elképesztő magasságokba emelkedett.
Elrettentő példaként került Magyarország óriásplakátra Lengyelországban

Elrettentő példaként került Magyarország óriásplakátra Lengyelországban

Rettenetes nagyot fordult a magyar külpolitika az elmúlt években. Az Orbán-kormány egykori csúcsteljesítménye a Visegrádi Négyek együttműködésben ma már kakukktojásnak számítunk.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo