Nem minden kávé, ami annak látszik - új szabály jön

Júniustól kizárólag azt a terméket lehet kávénak nevezni Szerbiában, amely kizárólag kávészemekből készült, és nem tartalmaz semmilyen más anyagot.

A szerbiai sajtó a napokban nagy terjedelemben foglalkozott az új szabályozással, amely miatt megváltozik az eddig kávénak nevezett termékek elnevezése.

Szerbiában a legtöbben az úgynevezett török kávét fogyasztják, amelynek során a finom porrá őrölt kávét edényben felfőzik, és a zaccal együtt öntik a csészébe. Azzal, hogy porrá őrlik a kávét, lehetőséget biztosítanak arra, hogy a kávéba más, porrá őrölt anyag is kerüljön, az általában valamiféle gabona őrleménye. Eddig a csomagolt kávéban a kávészemek mellett szóját, babot, borsót, csicseriborsót, árpát vagy cikóriát is lehetett találni. Május 31-ével viszont ez megszűnik.

Ez kávé (Fotó: Pixabay)

Június 1-től kávénak csak azt lehet nevezni, ami száz százalékban kávészemekből készült, és ha a termék mást is tartalmaz, akkor azt a csomagoláson egyértelműen fel kell tüntetni - közölte a szerbiai közszolgálati televízióban Branislav Raketic, a szerbiai mezőgazdasági minisztérium illetékese.

A szakértő elmondta, hogy abban az esetben, ha a keverékben 50 százaléknál több kávé van, akkor a megnevezésben szerepelnie kell annak a megjelölésnek, hogy "kávéalapú készítmény", és jól látható helyen fel kell tüntetni, hogy mivel dúsították, ha pedig kevesebb mint 50 százalék a kávé aránya, akkor például árpa esetén azt kell ráírni, hogy "árpaalapú készítmény kávéval".

A szabályozást másfél évvel ezelőtt fogadták el, Szerbia 460 kávétermelőjének 18 hónapja volt arra, hogy módosítsa a csomagolásait.

(MTI)

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo