Nem lett jó az otthonfelújítási támogatás rendszere, változtatni kellene

Az első hetek rohama után lelassult az új otthonfelújítási támogatás lehívásának lendülete. „Az elvileg befogadható 20-30 ezer kérelemmel szemben eddig nagyságrendileg 2000-et érkeztettek a résztvevő bankok, és a bonyolult pályázati rendszer miatt ezek zöme is hiánypótlásra szorul majd. Úgy tűnik jó lenne egyszerűsíteni a kereteken” – mondja Juhász Attila az Újház Zrt. és az ÉVOSZ Magyar Építőanyag-kereskedelmi Tagozat elnöke.

Mi lesz az árrésstop vége?
Belebukhat valaki az MNB-alapítványi botrányba?
Mik lennének egy új kormány legfontosabb teendői?

Online Klasszis Klub élőben Csillag Istvánnal!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi gazdasági és közlekedési minisztert!

2025. június 25. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A pályázat július elsejei kiírásakor sokan úgy vélték, pillanatok alatt kimerül az új otthonfelújítási támogatás 108 milliárd forintos kerete, mert az összesen 6 millió forintos, vissza nem térítendő támogatásból és kamatmentes hitelből álló támogatás nagyon vonzónak tűnt a lakosság szempontjából. Csakhogy a kezdeti roham után a pályázat lehívásának lendülete megtorpant, az első két és fél hónapban a lehetséges 20-30 ezer helyett mindössze 2000 pályázatot fogadtak be a programban résztvevő bankok.

A szakember számtalan hibát talált a kiírásban
A szakember számtalan hibát talált a kiírásban
Fotó: Depositphotos
„A lehívás még ennél is lassabban halad, amit jól mutatnak az országos lefedettségű és az építőanyag kereskedelemben piacvezető Újház Zrt. forgalmi adatai is. Eszerint augusztusban nemhogy nem nőtt, de még vissza is esett a felújítási programban leggyakrabban használt homlokzati EPS hőszigetelőanyagok forgalma. Idén augusztusban az előző év – eleve szerény – értékesítésével összevetve a volumen 33 százalékkal csökkent, ha pedig azt is figyelembe vesszük, hogy az előző évhez képest az árak 6-7 százalékkal mérséklődtek, akkor a visszaesés mértéke érték alapon még ennél is nagyobb. Ennek az okát egyértelműen abban látjuk, hogy aki korszerűsíteni szerette volna az épületét az is kivár egy kedvezőbb pályázati feltétel rendszerre” – mondja Juhász Attila, az Újház Zrt. elnöke.

Az Újház országos építőanyag hálózata több mint 1000 pályázónak segít tanácsadói csapatával a pályázati anyagok összeállításában. Bár a bankok által befogadott pályázatok száma napról napra nő, az itt szerzett tapasztalatok alapján az elnök úgy véli, a pályázati keretek túl sok adminisztrációt és kötelező vállalást tartalmaznak, ezért célszerű lenne egyszerűsíteni a kiírást ahhoz, hogy a támogatás valóban fellendülést hozzon a felújítási piacon.

Véleményvezér

Újabb furfangot eszelt ki a kormány a szabad sajtó betiltására Hadházy Ákos szerint

Újabb furfangot eszelt ki a kormány a szabad sajtó betiltására Hadházy Ákos szerint 

Csökken a normativitása a magyar társadalomnak.
Enyveskezű lehet Orbán Viktor barátja, nyomozást indított az Európai Ügyészség

Enyveskezű lehet Orbán Viktor barátja, nyomozást indított az Európai Ügyészség 

Vége az Európai Unió elnéző magatartásának.
Nincs lejjebb, utolsók vagyunk Európában

Nincs lejjebb, utolsók vagyunk Európában 

Tragikusan teljesít az Orbán-kormány.
A meggy és a málna kétszer annyiba kerül, mint tavaly

A meggy és a málna kétszer annyiba kerül, mint tavaly 

Nem jön össze a kisebb infláció.
Itt a rezsicsökkentés ára, 15 ezren ivóvíz nélkül

Itt a rezsicsökkentés ára, 15 ezren ivóvíz nélkül 

Ma már nincs ingyen semmi, a rezsicsökkentés se.
Cserbenhagyta Orbán Viktort barátja

Cserbenhagyta Orbán Viktort barátja 

Most már Szlovákia is támogatja Ukrajna EU tagságát.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo