Nem látszik a hazai munkaerőpiaci folyamatokban a háború és az energiaválság

Továbbra is csúcs közelében a foglalkoztatottság.

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Visszafogott, az év első felében 4,5 százalék közelébe emelkedő, majd az év végére ismét a korábbi 3,5 százalékot közelítő szint környékére csökkenő munkanélküliségre számítanak a jelenlegi folyamatok alapján, így a kereslet némi csökkenése mellett is igaz, hogy a teljes foglalkoztatottság közelében maradhat a piac, mivel a pandémia utáni helyreállási problémákból kiindulva igyekeznek megtartani a bevált munkaerőt a piaci szereplők a jelenlegi helyzetben.

Így a vállalatok ismét a hatékonyság, a képzés és a termelékenység növelésének irányában kereshetik a megoldást, amit az egyéb költségek megugrása is indokol, ami pozitív fejlemény a teljes nemzetgazdaság felzárkózása szempontjából – jegyzi meg az elemző.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo