Nem igaz, amit a kormány állít - utcára vonultak a tanárok

Demonstrációt tartott több szervezet szombaton a Belügyminisztérium épülete előtt. 

A demonstrációt az Egységes Diákfront, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), a Fridays For Future Magyarország, a Hang, az ADOM Diákmozgalom, az Országos Közös Akarat és a Civil Bázis szervezte.

Nem elégedettek (Fotó: PDSZ Facebook oldala)
Nem elégedettek (Fotó: PDSZ Facebook oldala)

Az Egységes Diákfrontot képviselő Perlaki-Borsos Noel úgy látja, hogy a kormány máris igyekszik kihátrálni a vállalásaiból. Nem igaz, hogy "brüsszeli papírcetliken" múlna a béremelés fedezete, ilyenekre nem lehet hivatkozni, miként emberek megélhetésével sem lehet szórakozni - fogalmazott. A PDSZ országos választmányának tagja, Pál Alexandra a "félelmet nem ismerő" tiltakozásnak tulajdonítja a pedagógusoknak járó 32,2 százalékos béremelést.

Hozzátette ugyanakkor, hogy nincs garancia az ígéretek betartására, ezért nem szabad hagyni, hogy "szemfényvesztés legyen a béremelésből", amelynek egyébként a mértékével sem elégedett a szakszervezet. Pál Alexandra szerint nem csak a tanári fizetéseken kell változtatni, az oktatás ugyancsak radikális átalakításokra szorul, a szervezők ezért a tiltakozó akciók folytatását ígérik. A rendezvényen néhány tucatnyian vettek részt, többen az EU és a PDSZ zászlójával érkeztek.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőrei a hideg időjárásra tekintettel meleg teát osztottak a tiltakozóknak, akik többször is Pintér Sándor távozását követelték. Az MTI értesülése szerint a rendőrség 200 liter teát készített az eseményre.

 

Véleményvezér

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo