Béremelés: 140 ezer tanárnak üzent Gulyás Gergely

Szerdán megérkezett az az írásos garancia, amelyet az Európai Bizottságtól várt Magyarország, ezért a tanárok, az óvópedagógusok, valamint - nemzeti forrásból - a szakképzésben oktatók is biztosra vehetik, hogy január 1-jétől 32,2 százalékkal emelkedik a bérük - mondta az MTI-nek a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Gulyás Gergely hangsúlyozta: mindezt ráadásul a jövő évben is jelentős béremelés követi.

Emlékeztetett: Magyarország azt vállalta, hogy a diplomás átlagbér 80 százalékára emeli a pedagógusbéreket, két ütemben.

Két lépcsőben emelnek (Fotó: MTI/Kovács Tamás)
Két lépcsőben emelnek (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Az idei évben elérjük a 71,8 százalékot, jövőre pedig egy további, mintegy 21 százalékos emeléssel a diplomás átlagbér 80 százalékát, és ezt utána fenn is fogjuk tartani.

Gulyás Gergely elmondta, az operatív programban szereplő összeg áll rendelkezésre, azaz 530 millió euró érkezik az idei évre az Európai Bizottságtól.

Amivel Brüsszel a béremeléshez hozzájárul, az összesen, 2030-ig számolva, a béremelés 12 százalék.

Ezt az összeget tehát a Magyarországnak járó uniós forrásokból kapjuk meg, a maradék 88 százalékot pedig a nemzeti költségvetés biztosítja - mondta, hozzátéve: az Európai Bizottságtól érkező pénzek az idei és a jövő évben jelentős segítséget jelentenek.

A most végrehajtott béremelés összesen mintegy 140 ezer embert érint.

(MTI) 

Véleményvezér

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.
1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot

1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot 

Minél keletebbre van egy uniós ország, annál kevésbé befogadó.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo