Az ügy koronatanúja Hajdu János volt rendőr altábornagy, a Terrorelhárítási Központ (TEK) egykori vezetője lehetne, akit gyanúsítottként hallgatott ki a Fővárosi Nyomozó Ügyészség jogellenes fogvatartás bűntette miatt indult nyomozás keretében. De miért vallana Orbán Viktor ellen Hajdu János? Ha elkövette azokat a szörnyű bűncselekményeket, amelyekkel vádolják, akkor is elítélik, ha a háttérből az egykori kormányfő utasítására cselekedett. Ugyanis ő a helyszínen személyesen intézkedett, vagyis a bilincs, valamint látást akadályozó textília alkalmazására ő adott közvetlen parancsot a nyomozást vezető NAV munkatársak nagy megdöbbenésére, akiknek eszük ágában nem volt büntetőeljárás alá vonni a pénzszállítókat, mindössze tanúként akarták kihallgatni őket. A főigazgató az ügyészek szerint azt is tudta, hogy a pénzügyőrök többször kérték, miszerint az általuk tanúként kihallgatott ukránokról vegyék le a bilincset, illetőleg azt is jelezték, hogy további eljárási cselekményt nem terveznek. Ennek ellenére a TEK főigazgatója a személyi szabadságtól való megfosztást továbbra is fenntartotta. Ráadásul Hajdu János pontosan tudta azt is, hogy a NAV-osok pénzmosás gyanujával járnak el, vagyis fehérgalléros bűnözőket keresnek. Értsd, az ilyen típusú bűnözők leginkább luxus irodákban csücsülnek és nem pénzszállító autókban. Szóval Hajdu Jánosnak nagy vehemenciával a portásokat sikerült földre tepertetnie, kezüket hátra bilincseltetni, majd fejükre a szemek eltakarása céljából – a rendeltetésszerű használattól eltérően a függőleges tengely mentén mintegy 180 fokkal elforgatott – kámzsát húzatnia. A független szemlélőnek az az érzése, hogy ez a filmszínházi jelenet eleve a kameráknak készült, hogy aztán a felvételt fel lehessen használni a Fidesz ukránallenes propagandájában, mert értelme aztán nem sok volt. Az ügyészség álláspontja szerint a TEK beosztottjai a főigazgató utasítására a pénzszállítást végző személyeket – eljárásjogi helyzetüket tekintve tanúkat – személyi szabadságuktól legalább kilenc órára – az idegenrendészeti eljárásban elrendelt előállításig – jogalap nélkül megfosztották.
Naivitás azt gondolni, hogy Orbán Viktor börtönbe kerülhet az aranykonvoj ügy miatt
A kormánypártiak nagy reménye, hogy a korábbi miniszterelnök végzeteset hibázott az aranykonvoj ügyben. Ugyanakkor hiú álomba ringatja magát az, aki abban bízik, hogy ez az ügy lesz Orbán Viktor karrierjének vége.
Véleményvezér
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején
Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át
A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe
Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett
A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.