Nagyon mennek a fogyasztóbarát hitelek

A jegybank várakozása szerint az idén május végére meghaladhatja a 100 milliárd forintot a bankok, takarékszövetkezetek által folyósított minősített fogyasztóbarát lakáshitelek állománya.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) közleménye szerint idén márciusban közel 18 milliárd, áprilisban mintegy 21 milliárd forintnyi új fogyasztóbarát lakáshitelt folyósítottak az ügyfeleknek. A hónapról hónapra növekvő folyósításoknak köszönhetően e hiteltípusnál az április végi közel 87 milliárd forintnyi állomány május végére várhatóan átlépi a 100 milliárd forintot.

Kép: Pixabay

A lakossági ügyfelek több mint háromnegyede (76 százaléka) már fix kamatozással veszi fel lakáshitelét az MNB legutóbbi, márciusi adatai szerint. Ezen belül egyre nő a jegybank minősítési rendszere alapján kialakított fogyasztóbarát lakáshitelek aránya, amelyek tavaly szeptember óta 11 banknál és 12 takarékszövetkezetnél érhetők el.

Az ügyfelek leggyakrabban 5 évre fixálták kamataikat, ezek teszik ki a hitelállomány 55 százalékát.

A 10 éves kamatperiódusú fogyasztóbarát hitelek aránya 25, a 3 éveseké 13 százalék volt, míg a futamidő végéig változatlan kamatozású konstrukciókat a hitelfelvevők 7 százaléka választotta.

A jegybank adatai szerint egy átlagos fogyasztóbarát lakáshiteles ügyfél 10,81 millió forintnyi kölcsönt vett fel 16,6 éves futamidőre. Az átlagos hitelösszeg a

Nőhet a fogyasztás és a hitelfelvétel
A négy százalékot közelítő gazdasági növekedéssel, ugyanakkor három százalék alatti inflációval és laza monetáris politikával számolnak 2018-ra a CIB Bank elemzői. A béremelkedésnek köszönhetően a lakossági fogyasztás és a hitelfelvételi kedv is tovább nőhet.

fedezetként felajánlott ingatlan értékének mintegy 55,5 százalékára rúgott.

A fogyasztóbarát lakáshitelek döntő hányadát, 88 százalékát használt lakás (62 százalék) vagy használt lakóház (26 százalék) vásárlására igényelték az ügyfelek, míg e kölcsönök 5 százalékának segítségével korábbi (kedvezőtlenebb) jelzáloghitelüket váltották ki.

A fogyasztóbarát lakáshitelek legnagyobb részét, 44 százalékát a 30-39 éveiben járó ügyfelek igényelték, a negyvenes hitelfelvevő korosztály aránya 28, a huszonéveseké pedig 18 százalék volt.

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo