Nagy kérdés, mikor lép ki a hazai gazdaság a technikai recesszióból

Elemzők szerint a második negyedévtől már érdemben gyorsulhat a gazdaság.

Érdemi gyorsulás jöhet

A jelenlegi – a tavalyihoz képest számottevően visszaeső – viszonylag alacsonyabb energiaárak, a vártnál ellenállóbbnak bizonyuló ágazatok, a vártnál kedvezőbb európai kilátások, az ellátási láncok helyreállása, valamint a zérócovid politika után újanyíló kínai gazdaság hatására azonban a növekedési fordulat akár hamarabb is bekövetkezhet, így a gazdaság lassulása is enyhébb lehet a jelenlegi várakozásokhoz képest.

Suppan Gergely szerint kérdés, hogy a hazai gazdaság már az első negyedévben kilép-e a technikai recesszióból, de a második negyedévtől már érdemben gyorsulhat a gazdaság a fűtési szezont követő újranyitások hatására. A második felévben a csökkenő infláció következtében várhatóan ismét emelkedő reálbérek, az év végétől pedig a várhatóan csökkenő kamatok miatt újra élénkülő beruházások, valamint a létrejövő új ipari kapacitások is támogathatják a növekedést. A jövő évi növekedést az is támogathatja, ha nem ismétlődik meg a tavalyi rendkívüli aszály, így a mezőgazdaság hozzájárulása is számottevő lehet. A javuló kilátások miatt kismértékben javíthatjuk az idei 0,8 százalékos növekedési előrejelzésünket – írta az elemző.

 

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo