Nagy büntetést kap, aki visszaél a hatósági áras tűzifával

Lesz még dolguk és költségük a hatósági áras tűzifával az igénylőknek, mire tényleg fűteni tudnak vele. Ha csalnak, az árkülönbséget duplán verheti le rajtuk az állami erdőgazdaság - írja a Bank360.hu a kedvezmény részleteiről megjelent jogszabály alapján.

Ez tehát azt jelenti, hogy a kedvezmény nem személyenként jár, hanem felhasználási helyenként, ami a rendelet szerint “az igénylő lakcímét igazoló hatósági igazolványán feltüntetett, címadatokkal megjelölt hatályos tartózkodási hely vagy ennek hiányában lakóhely”. Az igénylő a felhasználási helyen élő személy.

A kedvezményes mennyiséget több részletben is meg lehet venni a megadott határidőig, és több, ugyanazon a felhasználási helyen élő személy együtt is megvásárolhatja. Tehát 10 köbméterig az azonos helyen élők külön-külön is vásárolhatnak, de az együttes vásárlásuk nem haladhatja meg a 10 köbmétert. Ebbe a mennyiségbe beleszámít az a tűzifa mennyiség is, amit az igénylő 2022. május 1-jét követően már megvett az állami erdészeti társaságoktól.

A rendelet szerint a kedvezményes mennyiséget nem kell okvetlen ugyanannál az erdőgazdaságnál megvenni, ahogy a beszámítandó korábbi mennyiség is származhat másik állami erdészettől. (A szállítási távolságok miatt ez vélhetően ritkán fordul elő, de azért megeshet.)

A feltételek ellenőrzése céljából az állami erdészeti társaság a vásárlást követő egy évig

jogosult kezelni az igénylő nevét és a felhasználási hely címadatait. Az ehhez szükséges okmányokat (személyi, lakcímkártya) az igénylőnek be kell mutatnia a vásárláskor. A rendelet szerint az igénylőnek kötelező nyilatkoznia arról, hogy a vásárlása megfelel a kedvezmény feltételeinek. Ezen felül arról is, hogy tudomásul veszi a feltételek esetleges megszegésének következményeit.

Véleményvezér

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo