Nagy béremelkedés jöhet a járványhelyzet után

A koronavírus-járvány hatására tavaly a bizonytalanság és a kiszámíthatatlanság jellemezte a munkaerőpiacot. 2020-ban összességében 19 százalékkal kevesebb álláshirdetést adtak fel a cégek, amelyekre átlagban 25 százalékkal több jelentkező volt. 2021 második felére a legtöbben visszatérhetnek eredeti foglalkozásukhoz, ami újabb munkaerőhiányt hoz létre, ez pedig béremelkedést eredményez.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Ahogy megjelent a koronavírus Magyarországon 2020 márciusában, a cégek tulajdonképpen a járvány terjedésének visszaszorítása érdekében hozott intézkedésekkel egy időben húzták be a kéziféket. Sokan ameddig tudták, megtartották az embereket, míg mások a pánikhelyzetben elküldték az alkalmazottaikat.

Nemes-Nagy Szilvia, a Performia Hungary Kft. ügyvezető-tulajdonosa emlékeztetett arra, hogy a járványt megelőzően egymásra licitáltak a cégek, hogy megszerezzenek egy-egy embert, a jelöltek pedig sok esetben nem is tudták eldönteni, mennyi pénzt kérjenek, de egy évvel ezelőtt ez a jelenség átmenetileg megszűnt.

„A határozott idejű szerződéseket a vállalatok nem hosszabbították meg az alkalmazottakkal, és volt, ahol muszáj volt elküldeni bizonyos számú munkavállalót. Nyáron jobban beindult minden ágazat, és mire elértük az őszt, addigra elfogyott a piacról a jó munkaerő. A cégvezetők csak a túlélésre törekedtek, pedig valójában ilyenkor van lehetőség a minőségi cserére és a kiemelkedő szakemberek kiválasztására” – magyarázta a vezetési és toborzási szakértő.

Mint mondta, tavaly közel 20 százalékkal kevesebb álláshirdetést adtak fel, melyekre átlagosan 25 százalékkal többen jelentkeztek. Érezhető volt egy olyan tendencia, hogy a legtöbb munkanélküli elkeseredetten keresett állást, és arra is beadták a jelentkezésüket, amihez valójában nem is értenek. A jelöltek minősége tehát felhígult.

Elhalasztott fogyasztás jelenik majd meg a piacon

Ami a közeljövőt illeti, Nemes-Nagy Szilvia szerint, ha valaki a járvány előtt több pénzt tudott keresni az eredeti szakmájában, mint jelenleg, akkor nem fog majd ugyanott megmaradni a nyitást követően. Hogy ez mikor lesz, az egyelőre kérdéses, de az előrejelzések szerint az év második felében már biztosan újraindul a gazdaság.

Felhívta rá a figyelmet, hogy a szakemberek megtalálása semmivel nem lett könnyebb, mert szakképzetlen munkaerőből van több. A betöltetlen álláshelyek kb. 19 százaléka igényel most felsőfokú végzettséget, de a munkanélküliek kevesebb mint 4 százaléka keres ilyen állást.

„Megfigyelhető, hogy az álláskeresők 54 százaléka aktív, és 46 százalékuk passzív. Az utóbbi csoporthoz tartozók szívesen váltanának, de nem minden áron, és pláne nem a járvány ideje alatt, mert a biztonságot választják. Éppen ezért az esetükben nem elég egy hirdetés feladása, el kell azon gondolkodni, hogyan lehet megszólítani őket” – értékelt a Performia Hungary Kft. ügyvezető-tulajdonosa.

Korábban a pályakezdők voltak többségben a munkanélküliek között, mostanra viszont a 30-40 éves korosztály átvette a helyüket, akiket az 50-60 évesek követnek. Az utóbbi csoport helyzete a nem túl távoli jövőben rendkívül komoly társadalmi problémát is eredményezhet.

Nemes-Nagy Szilvia végezetül hozzátette: 2021 első felében még óriási bizonytalanság lesz, de amint megnyugtatóvá válik a helyzet, és beindul a gazdaság, változik a munkaerőpiac is.

„A járványt követően óriási elhalasztott fogyasztás jelenik majd meg. Ez azt jelenti, hogy mivel nem voltunk üdülni, síelni, nem voltunk a nagymamánál, étteremben, kávézóban hónapok óta, mindent egyszerre akar majd bepótolni a társadalom. Ebből következik, hogy munkaerőre lesz szükség, és a legtöbben vissza fognak térni eredeti foglalkozásukhoz, akiket ideiglenes munkahelyükön pótolni kell a távozás után. Minél nagyobb lesz ezáltal a munkaerőhiány, annál nagyobb béremelés várható” – magyarázta.

Hozzátette, hogy az év közepétől versenyezhetnek a cégek a minőségi munkaerőért vagy annak megtartásáért, amit alátámaszt az is, hogy a magyar vállalatok többsége optimista az előttünk álló évet tekintve.

Így a cégvezetők és a HR-vezetők számára az a tanácsa, hogy még most, a bérek emelkedése előtt igyekezzenek megtalálni az új kollégákat a hiányzó pozíciókra, és lecserélni azokat a munkatársakat, akiknek a teljesítményével elégedetlenek. Ehhez a nagyon változatos képzettségű jelentkezők miatt fontos előnyre tesznek szert azok, akik képzettek a kiválasztásban, és azok a cégek, akiknél a toborzási-kiválasztási folyamat egyszerre gyors és precíz, mivel például toborzó szoftvereket, online teszteket használnak a szűrésre.

Véleményvezér

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.
Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein

Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein 

Immár a tengereken is folyik a háború.
Jönnek a Budapest-logós Pride pólók

Jönnek a Budapest-logós Pride pólók 

Az Orbán Viktorral szembeni ellenállás kereskedelmi vetületet kap.
Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői

Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői 

Bár egyetlen gyermeket nem ért sérelem a Pride miatt a résztvevők gigabüntetést kapnak.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo