Most a növényi olajok drágulása hajtja az inflációt

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) jelentése szerint az élelmiszer-alapanyagok világpiaci mutatója 2023 áprilisa óta nem ért el ekkora mértéket, mint most novemberben, amely – a növényi olajok nemzetközi jegyzésének miatt – 0,5 százalékkal emelkedett októberhez képest.

A FAO élelmiszerár-index – ami a nemzetközi kereskedelem legfontosabb élelmiszer-alapanyagainak havi árváltozását követi –, novemberben átlagosan 127,5 pontot ért el, ami 5,7 százalékkal magasabb, mint egy évvel ezelőtt, bár még mindig 20,4 százalékkal elmarad a 2022. márciusi csúcstól.

A gabonatermelés kiegyensúlyozott a világban
A gabonatermelés kiegyensúlyozott a világban
Fotó: FAO/Blagoje Grujic
A FAO növényiolajár-indexe 7,5 százalékkal nőtt novemberben októberhez képest, amely már a második nagy emelkedést jelenti két hónapon belül, és 32 százalékos növekedést az egy évvel korábbi szintet tekintve. A pálmaolaj nemzetközi ára tovább növekedett azon aggodalmak közepette, hogy a délkelet-ázsiai erős esőzések a vártnál alacsonyabb termést indukálnak. A szójaolaj világpiaci ára a globális importkereslet hatására emelkedett, míg a repce- és napraforgóolaj jegyzései a globális ellátási kilátások romlása miatt nőttek.

A FAO tejtermékekre vonatkozó világpiaci mutatója megtartotta felfelé ívelő pályáját novemberben is, októberhez képest 0,6 százalékkal nőtt, ami a teljes tejpor iránti globális importkereslet élénkülését tükrözte. A vaj ára új rekordszintet ért el az erős kereslet és a szűkös nyugat-európai készletek közepette, míg a sajtok ára a korlátozott exportelérhetőségek miatt emelkedett.

A többi alindex csökkenést mutatott novemberben. A FAO gabonafélékre vonatkozó árindexe 2,7 százalékkal esett, és 8,0 százalékkal múlja alul az egy évvel ezelőtti értékét. A búza világpiaci ára lejjebb kúszott az enyhébb nemzetközi importkereslet és a déli féltekén folyamatban lévő betakarítások generálta kínálata miatt. A kukorica világpiaci ára stabil maradt, ahogy az erős brazíliai és mexikói belföldi keresletet (utóbbinál az Amerikai Egyesült Államokból irányából) ki tudta ellensúlyozni a kedvező dél-amerikai időjárás, az ukrán szállítmányok iránti kereslet csökkenése és a folyamatban lévő amerikai aratás miatti szezonális nyomás. A FAO rizsfélékre vonatkozó árindexe 4,0 százalékkal volt alacsonyabb novemberben a felerősödött piaci verseny, a betakarítási nyomás és az árfolyam-ingadozásokból fakadóan.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo