Minden idők legjobb szlovák-magyar kapcsolatrendszere jött létre – mondta Szjjártó Péter, miután a két ország külügye lehazugozta egymást

Néhány nappal ezelőtt mindeddig példátlan pengeváltásra került sor a szlovák és magyar külügyi vezetők között, Szijjártó Péter egy közlését követően. Ebben politikusunk azt állította, az EU szerint az orosz-ukrán háború még négy évig fog folytatódni. A szlovák külügyminiszter közölte, nem volt téma az Brüsszelben, amiről magyar kollégája beszél.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy Magyarország számára Szlovákia a második legfontosabb kereskedelmi partner. A két ország közti kereskedelmi forgalom a tavalyi évben elérte a 17 milliárd eurót, ami rekordösszegnek számít - mutatott rá.

Én a praktikus külpolitikában hiszek - jelentette ki, majd úgy folytatta: fontosak az ideológiák és a "tudományoskodás", de "a végén mindig az emberek érdeke van, abból kell kiindulni". "Ez nem rakétatudomány" - állapította meg.

A miniszter a szlovák-magyar együttműködéseket sorolva felidézte, hogy a szlovákok segítettek megvédeni Magyarország déli határát, a két ország közösen állt ki a kötelező letelepítési kvótával szemben, összekötötték a villamosvezeték-hálózatokat és van gázvezeték összeköttetésük is. Emellett a Mol szlovák leánycége az egyik legnagyobb vállalat Szlovákiában.

Szijjártó Péter szerint ezek olyan sikertörténetek, amelyek "képesek megteremteni a kölcsönös bizalmi alapot" a nehezebb kérdések megvitatásához.

A közelgő szlovákiai parlamenti választások kapcsán Szijjártó Péter kijelentette: a magyar kormány szurkol, hogy a szlovákiai magyar párt jó eredményt érjen el és a felvidéki magyaroknak erős képviselete legyen Pozsonyban. Szerinte ezt "senki nem tekintheti a belpolitikába történő beavatkozásnak".

Az előzetes várakozások kapcsán megjegyezte: a közvéleménykutatásokat érdemes fenntartásokkal kezelni, hisz korábban senki nem gondolta volna azt sem, hogy egy "karakteresen jobboldali magyar kormány egy karakteresen baloldali szlovák kormánnyal" jobb együttműködést tud folytatni, mint két baloldali kormány. Emlékeztetett, hogy Gyurcsány Ferenc vagy Bajnai Gordon kormányzása alatt a két ország vezetése nem is volt beszélő viszonyban egymással. Ehhez képest mostanra minden idők legjobb szlovák-magyar kapcsolatrendszere jött létre - húzta alá.

Véleményvezér

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo