Milliós pályázatoktól eshetnek el a cégek

A magyar vállalkozók körében egyre gyakoribb a döntésképtelenség, pedig az információk könnyen hozzáférhetők – állítja Kasza Tamás lezárási specialista. A „tudás–cselekvés paradoxon” lényege, hogy a túl sok tudás bénítja a cselekvést, amit szerinte a szocialista múlt kockázatkerülő reflexei is erősítenek.

A sebesség lett az új valuta az AI korában

A megoldás paradox módon nem feltétlenül a további tanulásban rejlik. Az AI korában a lexikális tudás gyorsan elértéktelenedik: amit korábban versenyelőnynek hittünk, ma másodpercek alatt hozzáférhető. A gazdasági siker új mérőszáma a megvalósítás sebessége lett.

„Egy új pénzügyi törvény lépett életbe: a világ ma már nem a legokosabbnak, hanem a leggyorsabbnak fizet” – fogalmaz Kasza Tamás. A piacon a lelkes amatőr gyakran lehagyja a tétova zsenit, mert az előbbi lép, hibázik, korrigál, míg az utóbbi a tökéletes pillanatra vár.

Kasza szerint a bénultság nem motivációs probléma, hanem viselkedési kérdés. A megoldás ezért nem lelkesítő beszédekben, hanem rendszerekben és szokásokban rejlik. A cselekvést automatizmussá kell tenni, hogy ne igényeljen külön akaraterőt. Ezt a folyamatot a „cipőfűző” hasonlattal írja le: ahogy senki nem gondolkodik azon reggelente, képes-e bekötni a cipőjét, úgy a döntésnek és a végrehajtásnak is rutinná kell válnia.

„A megvalósítás nem tehetség kérdése, hanem gyakorlásé. Ha elégszer csinálod, a kezed magától tudja. A siker kulcsa az, hogy a cselekvés a szakmai identitás részévé váljon” – hangsúlyozza.

Nem zsenik, hanem megvalósítók

A hitelességet azonban nem a távoli milliárdos példák adják, hanem az utánozható hazai történetek. Ilyen például Kovács-Radnóti Mária, aki a Bitang Burgerrel egy telített piacon, látványos technológiai újítás nélkül épített stabil, több százmilliós forgalmat. Vagy Korolovszki Norbert a Kürtős Legendával egy hagyományos terméket emelt skálázható üzletté, miután a tudatos rendszerépítést a halogatás helyére tette.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo