Milliós pályázatoktól eshetnek el a cégek

A magyar vállalkozók körében egyre gyakoribb a döntésképtelenség, pedig az információk könnyen hozzáférhetők – állítja Kasza Tamás lezárási specialista. A „tudás–cselekvés paradoxon” lényege, hogy a túl sok tudás bénítja a cselekvést, amit szerinte a szocialista múlt kockázatkerülő reflexei is erősítenek.

A tudás soha nem volt olyan könnyen elérhető, mint most: könyvek, online kurzusok, tréningek, szakértői videók és mesterségesintelligencia-alapú elemzések állnak bárkinek a rendelkezésére. A magyar vállalkozói szektor mégis egyre gyakrabban nem növekedéssel, hanem megtorpanással reagál erre a bőségre. A jelenség mögött a döntésképtelenség áll. A viselkedéskutatás ezt a helyzetet „tudás–cselekvés paradoxonként” írja le.

A vállalkozó pontosan tudja, milyen lépések vezetnének előre, mégsem teszi meg őket. A szakirodalomban analysis paralysis néven ismert állapot lényege, hogy a túl sok információ nem segíti, hanem blokkolja a döntéshozatalt. A tökéletes megoldás keresése közben elmarad a cselekvés, az idő pedig észrevétlenül kicsúszik a kézből.

Túl sok tudás, túl kevés döntés

Magyarországon ez a bénulás különösen erős, aminek feltehetően pszichológiai és történelmi háttere is van. A szocializmus évtizedei a kockázatkerülést és a passzivitást jutalmazták, a hibázás pedig egzisztenciális fenyegetést jelentett. Ez a reflex sok esetben ma is jelen van a vállalkozói döntésekben.

„A döntésképtelenség az új szocializmus: mindenki vár valakire, aki majd megmondja, mit kellene tenni. Ha nem döntök, akkor nem is hibázom – ez a belső logika rengeteg céget tart mozdulatlanul” – fogalmaz Kasza Tamás lezárási specialista, aki több mint három évtizede dolgozik vállalkozói rendszerekkel.

A statisztikák alátámasztják a diagnózist. Egy átlagos üzleti szeminárium után a résztvevők mindössze körülbelül 3 százaléka alkalmazza tartósan a tanultakat. Ez az arány más területeken – az élsporttól a művészetekig – is ismert, a magyar kis- és középvállalkozások esetében azonban súlyos versenyhátrányt jelent. Egy több mint száz cégvezetőt vizsgáló felmérés szerint a válaszadók harmada krónikus halogatásról számolt be, közel 40 százalékuk pedig nyomás alatt „lefagy”.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo