Miért ment el az IMF?

Nem csak a bankadó miatt kellett elhalasztani a hitelszerződésről tartott legutóbbi egyeztetés eredményeinek rögzítését a Nemzetközi Valutaalappal, a költségvetési pályával kapcsolatos bizonytalanságok miatt álltak fel dolgavégezetlenül a felek a tárgyalóasztaltól - mondta Iryna Ivaschenko, az IMF budapesti irodájának vezetője a Népszabadság csütörtöki számában.

Általánosságban az IMF-nek nincs problémája a bankadóval, jelen esetben a bankadó mérete és kivitelezése ellen emeltünk kifogást annak a magyar gazdaságra gyakorolt negatív hatása miatt - jelentette ki Iryna Ivaschenko. A bankok fenntartható és nem torzító módon történő megadóztatásával nincs baj. Azonban ha túl nagy terhet tesznek a pénzügyi szektorra, akkor azzal lefojthatják a gazdaságot, lassítják a kibontakozást. A méreten túl a kivitelezés is számít.

Az IMF budapesti irodájának vezetője elmondta: az adó nem a legjobb költségvetési intézkedés, és a későbbiekben kedvezőtlenül is érintheti a gazdaságot, "rugalmasak voltunk, és elfogadtuk a bankadó 2010-es formáját". A fontos kérdés 2011 és 2012 volt - hiteles elkötelezettségre van szükség, hogy ez az intézkedés szigorúan átmeneti, és jelentősen csökkenni fog jövőre.

Véleményvezér

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo