Mi lesz a kereskedelmi ingatlanok bérleti díjával? Így alakítanák át

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) 7 pontos javaslatcsomagot dolgozott ki a vállalkozások ingatlanbérleti helyzetének kezelésére, amelyben azt kérik a kormánytól, hogy a válság alatt a kereskedelmi ingatlanok bérleti díját a bérlők havi árbevételének függvényében határozzák meg, a bérbeadók bevételkiesését pedig adókedvezményből pótolnák.

Első lépésben szükségesnek tartják, hogy a június 30-ig tartó felmondási tilalmat a járványügyi korlátozások végéig tartsák fenn a válság sújtotta iparágakban dolgozó vállalkozók által bérelt ingatlanoknál. Ugyanakkor megjegyezték, az ingatlant bérbe vevőkre vonatkozó felmondási tilalmat viszont minél előbb fel kell oldani.

A kamara szerint az euró alapon megkötött szerződéseknél a bérleti díjat 330 forint/euró árfolyamon kell befagyasztani az év végégig, azzal a megállapítással, hogy az ebből eredő díjkiesés a bérbeadót terhelje.

A bevételhez igazodna

A járványügyi korlátozások alatt a havi bérleti díjat a bérlő idei egyes hónapokban elért árbevételének éves összevetése alapján arányos módon kell változtatni. Példaként említették, hogy ha a bérlő árbevétele idén 30 százalékkal csökken, akkor 30 százalékkal kell csökkenteni az adott hónapra vonatkozó bérleti díját is. A BKIK úgy véli, ezzel a lehetőséggel a legalább 10 százalékos bevételcsökkenéssel járó hónapokra élhet a bérbevevő. Azonban arra is felhívták a figyelmet, hogy a bérlőnek egy minimális 10 százalékos bérleti díjat 90 százalék feletti árbevételcsökkenésnél is meg kell fizetnie az ingatlanon ténylegesen felmerülő üzemeltetési és közüzemi költségek mellett.

A bérbeadókat is támogatnák

A bérlő mellett a bérbeadó támogatására is nagy hangsúlyt helyeznek, ezért a BKIK szükségesnek tartja, hogy a bérlő havi árbevételének függvényében megállapított bérleti díj csökkenéséből eredő bevételkiesés 50 százalékát a bérbeadó a következő 5 évben a társasági nyereségadó befizetéséből évente egyenletes összegben írhassa le.

Az új növekedési hitelprogram, az nhp hajrá 2020 forgóeszköz hitel kondícióiban pedig egyértelműsíteni kell, hogy abból a vállalkozások által bérelt ingatlanok bérleti díja fedezhető - olvasható a BKIK közleményében.

Véleményvezér

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.
1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot

1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot 

Minél keletebbre van egy uniós ország, annál kevésbé befogadó.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo