Mi áll a lakáspiaci fordulat mögött?

A KSH, valamint az MNB minap közzétett, 2022. IV. negyedévi lakáspiaci jelentéseiben már részletesebben is megmutatkozik a tavalyi fordulat természete. Az OTP Ingatlanpont szakértője szerint az nem vall mélyebb válságra, viszont nem kínál olyan párhuzamokat sem, melyek alapján a trendforduló várható lefutását pontosan megjósolhatnánk.

Elsőként a kereslet csökkenése jelezte a tavalyi lakáspiaci fordulatot, s a 2022. évi forgalom végül – a Központi Statisztikai Hivatalban (KSH) eddig feldogozott adatok szerint legalább 10 százalékkal maradt el az előző évitől.  A visszaesés negyedévről-negyedévre gyorsult, míg január-márciusban még csak 3,5 százalék volt, október-decemberre elérte a 20 százalékot. Az újépítésű lakások értékesítésének részaránya ezen belül is csökkent: a 2021-es 7,5 százalékról 6,5 százalékra.

Ahány ház, annyi arcát mutatja a lakáspiaci fordulat (Fotó: Depositphotos)
Ahány ház, annyi arcát mutatja a lakáspiaci fordulat (Fotó: Depositphotos)

Az árak változása némi késéssel reagált a kereslet visszaesésére. Az új és a használt lakások az első félévben hasonló dinamizmussal (14,5 százalék, illetve 16,6 százalék), jelentősen drágultak, majd ez a párhuzamosság megtört. Az év második felében az újak árát már a stagnálás jellemezte, míg a használtak még mintegy 3 százalékos növekedést értek el a III. negyedévben, ám a IV.-ben azt már el is vesztették.

Bár nominálisan a III. negyedévben ért csúcsra a lakások összevont árindexe, reálértéken számolva már a II. negyedévtől esett, s az év végéig innen 13 százalékot csökkent. A 2015-ös bázishoz mérve 2022 végén a nominális árindex +156 százalékon, a reál +72 százalékon állt. Az előző évhez viszonyítva a névleges árnyereség ekkor még mindig +16 százalék volt, ám a reálértékű összehasonlítás eredménye már veszteséget (-5 százalék) mutatott.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo