Mi a legnagyobb adókockázat a cégeknél?

Közel 300 pénzügyi- és adóvezető körében készített felmérést az EY Magyarország. A vállalat éves adókonferenciáján bemutatott kutatásának eredményeiből kiderül, hogy a cégek jelentős többsége már elkezdett foglalkozni azzal, hogy beépítse a mesterséges intelligenciát az adózási folyamataiba. A válaszadók azt is megosztották, hogy üzleti oldalról mi jelenti számukra a legnagyobb kihívást.

„A költségvetési fegyelem ma minden vállalatnál központi kérdés. Ugyanezt látjuk az államigazgatásban is, ami egyenes utat jelenthet a szigorúbb adóellenőrzésekhez. Kulcskérdés, hogy a cégek ne tétlenül várják a megbízólevelet, hanem tudatosan készüljenek fel a NAV ellenőreinek érkezésére” – emelte ki Vékási Tamás.

Az EY vezérigazgatója hozzátette, hogy érdemes rendszeresen felülvizsgálni az adózási folyamatokat, hiszen az AI-forradalom elképesztő sebességgel hozza azokat a megoldásokat, amelyekkel a cégek növelhetik a hatékonyságukat és csökkenthetik többek között az adóvizsgálatok kockázatát is az esetleges hibák előzetes kiszűrésével.

A felmérés szerint bár még a megkérdezettek közül senki sem integrálta teljesen az AI-t a pénzügyi terület működésébe, de 10-ből 8 válaszadó már elkezdett foglalkozni a mesterséges intelligencia bevezetésével. Az EY szakemberei felhívták arra is a figyelmet, hogy az új technológia bevezetéséhez fontos az előre átgondolt stratégia és a megfelelő ütemterv, amely a kollégák oktatását és a belső szabályzatok kialakítását is magába foglalja.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo