Merkel jó évtizedet vár – a nyugdíjakról és a klímaváltozásról is beszélt

Január elsejével nemcsak új év, hanem új évtized kezdődik, amelyet abban bízva fogadhat Németország, hogy jó évek sora következik - emelte ki Angela Merkel német kancellár újévi köszöntőjében, amelyet kedd este sugároz az ARD és a ZDF német országos közszolgálati televízió.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Angela Merkel a kancellári hivatal által előzetesen ismertetett beszédben kiemelte, hogy a huszonegyedik század húszas évei jó évek lehetnek hazájának, ha épít az erősségeire és mindarra, ami összeköti az embereket, és amit együtt elértek.

Nagy évfordulóra készülhet Németország

Az újraegyesítés 2020-ban elkövetkező harmincadik évfordulójára utalva hozzátette: három évtized alatt nagyszerű dolgokat értünk el, így például még soha nem volt munkája annyi embernek, mint most, de a következő évtizedben ismét több dolgunk lesz annál, mint amit harminc éve gondoltunk.

Mik a legnagyobb kihívások?

A legnagyobb kihívások sorában elsőként a digitalizációt említette, amely szavai szerint az élet valamennyi területét átalakítja, így a munkaerőpiacot is. Ezért mindenkinek lehetőséget kell adni a képzésre, tanulásra, hogy sikeres lehessen a változó környezetben, hiszen azt akarjuk, hogy a jövőben is minden embernek jó és biztos munkája, időskorra pedig biztos nyugdíja legyen.

Ehhez minden eddiginél több bátorság, erő és hajlandóság szükséges mindenkitől, hogy elhagyjanak kitaposott utakat és belevágjanak új dolgokba. Gyorsan kell cselekedni, és azzal a meggyőződéssel, hogy ami most még szokatlan, az sikerülhet, és sikerülnie is kell, ha azt akarjuk, hogy a mai fiatal nemzedék és az utánuk következők is jó életet élhessenek ezen a bolygón.

A Föld felmelegedése valóságos és fenyegető, a jelenség maga és a belőle fakadó válságok sora az ember műve, ezért az egész emberiséget próbára tévő kihívás leküzdéséhez mindent meg kell tenni, ami csak embertől telhető - emelte ki a német kancellár, hangsúlyozta, hogy most még lehetséges sikerre vinni ezeket a törekvéseket.

Mint mondta, minden erejével küzd, hogy Németország hozzájáruljon a klímaváltozás ökológiai, gazdasági és társadalmi hatásainak megfékezéséhez. Hozzátette, hogy hazája építhet mindarra, ami eddig is erőssé tette: a találékonyságra, a szorgalomra és a kitartásra, az iparosokra, mérnökökre és szakmunkásokra, az állami és a civil szférára, az együttélésnek a családok és az egyesületek működésében megmutatkozó sajátos formájára és a másokért dolgozó emberek iránti megbecsülésre.

Az EU is fontos

Németországnak csak akkor mehet jól a sora, ha Európa is sikeres, mert csak az Európai Unió közösségében tudjuk érvényesíteni értékeinket és érdekeinket, és biztosítani a békét, a szabadságot és a jólétet. Ezért a kormány a 2020 második félévében következő német soros EU-elnökség alatt is küzd azért, hogy az EU jelentősebb világpolitikai tényezővé váljék. Ezt szolgálja például egy EU-Kína és egy EU-Afrika csúcstalálkozó is - mondta a kancellár.

Ugyancsak a soros elnökség tervezett programjával kapcsolatban hozzátette: Németország és az EU biztonsága és jóléte nagymértékben függ attól, hogy van-e szomszédságában biztonság és gazdasági fejlődés. Ezért Németországnak és az EU-nak érdekében áll az együttműködés Afrikával, hiszen csak akkor mérséklődhet a menekülés és a migráció, ha az embereknek van esélyük a békés és biztonságos életre.

Véleményvezér

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.
Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni

Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni 

A kígyóuborka feliratkozott a történelembe.
Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás 

Mi folyik a színfalak mögött?
Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok

Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok 

Hatalmas és nehézkes az orosz hadsereg, kárt okozni főleg a tömegével tud, nem pedig a csapások precizitásával.
A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók

A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók 

A lengyelek sikeresen zárkóznak fel Nyugathoz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo