Merészek: nem félnek a cégek egy újabb válságtól

Harmadik alkalommal készítette el felmérését a Niveus Consulting Group a magyar vállalkozások gazdasági várakozásairól. Az elkövetkező 1 évben a megkérdezettek közel fele még mindig kedvezőtlenebbnek látja az ország gazdasági kilátását az elmúlt 1 évhez képest. Tavaly ugyanakkor borúlátóbbak voltak, a megkérdezettek háromnegyede válaszolta ugyanezt. Ebből következően lényegesen kevesebben rendelkeznek válságtervvel, mint tavaly. Ezen a téren nincs változás tavalyhoz képest: gazdasági válság esetén bér- és járuléktámogatást, illetve adócsökkenést látnának szívesen – derült ki a Niveus Consulting Group kérdőíves felméréséből.

Optimistább cégvezetők…

A tavalyi 75 százalékhoz képest idén csupán 47 százalék véli úgy, hogy a következő 1 évben rosszabb lesz az ország gazdasági kilátása, mint az elmúlt esztendőben.  37 százalék szerint ugyanilyen lesz és alig 16 százalék mondta azt, hogy jobb évre számít. Az optimizmust erősíti, hogy az energiaköltségekből adódó árnyomás enyhült és a gyengülő forint is kedvező lehet az exportra is dolgozó cégeknek.

Optimisták lettek a cégek
Optimisták lettek a cégek
Fotó: Depositphotos

A saját vállalkozásukat illetően pedig még derűlátóbbak; alig 21 százalékuk számít kedvezőtlenebb évekre, tavaly ez az arány 63 százalék volt. A válaszadók többsége, 63 százalék ugyanolyan évre számít jövőre, mint amilyen az idei.

A válaszadók optimizmusát jól tükrözi, hogy 57 százalék szerint ugyanannyi lesz fél év múlva a foglalkoztatotti létszámuk, mint most, sőt 32 százalék szerint még több alkalmazottal fognak rendelkezni. Közel 70 százalék idén még bérfejlesztést is tervez, amely szoros összefüggésben van az inflációs folyamatokkal (a bérek vásárlóértékét a cégek kénytelenek megőrizni, hogy megtartsák az értékes munkaerőt).

Ami a beruházásokat illeti; valamivel több, mint a válaszadók fele (53 százalék) tervez fejlesztést a következő 1 éven belül akár pályázatok elnyerése nélkül, 21 százalék mondta azt, hogy csak akkor hajt végre beruházást, ha ahhoz támogatást kaphat. A cégek 26 százalék-a pedig egyaltalán nem tervez beruházni 2025-ig.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo