Megrohamozták a pénzügyi befektetők Magyarországot

A geopolitikai bizonytalanságok ellenére is aktív maradt a hazai tranzakciós piac - derül ki az EY vállalati összeolvadásokat és felvásárlásokat (M&A) értékelő friss jelentéséből. Az ügyletek száma ugyan csökkent, de becsült értéke nőtt 2023-ban az előző évhez képest Magyarországon. A legvonzóbb befektetési célpont tavaly a technológiai szektor volt, míg idén a feldolgozóipar kapott lendületet az első hat hónapban, majd júniusban megvalósult a magyar gazdaság történelmének eddigi legnagyobb tranzakciója is.

„Idén jelentősen növekedett a pénzügyi befektetők aránya Magyarországon. Arra számítunk, hogy egyre több hasonló tranzakció fog megvalósulni a piacon a következő időszakban. Ezt a trendet segíti az a közel 1000 kiválóan teljesítő középvállalat, amelyek vonzó célpontot jelenthetnek akár pénzügyi, akár stratégiai befektetők számára” – mutatott rá Paulovits Márton, az EY vállalati felvásárlásokkal és akvizíciókkal foglalkozó területének igazgatója.

A tranzakciók számát tekintve a legvonzóbb szektor 2023-ban is a technológia (18 ügylet) volt, amelyet a feldolgozó és a pénzügyi ágazat követett. Az idei év első félévében a feldolgozóipar tört az élre, ahol már 11 tranzakció lezárult. 
 

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo