Meglepő fordulat, a diákhitelt immár 10 százalékos kamattal adják, szemben a nulla százalékos munkáshitellel

2025 elejétől jóval magasabb kamattal vehetnek fel szabad felhasználású diákhitelt az egyetemre, főiskolára járók. A csaknem 10 százalékra emelkedő kamattal szemben a tovább nem tanuló fiatalok számára éppen most nyílt meg a kamatmentes munkáshitel lehetősége – derül ki a Bank360.hu elemzéséből.

A kormány a munkáshitel 2025-ös bevezetését azzal indokolta: igazságtalan a tovább nem tanuló fiatalokkal szemben, hogy ők nem jutnak kedvezményes hitelhez, miközben a főiskolán, egyetemen tanulók diákhitelt kaphatnak. Januártól viszont már a diákhitelre jogosultak érezhetik úgy, hogy ők vannak hátrányban a többi fiatallal szemben. Míg ugyanis azok 26 éves korukig kamatmentesen kaphatnak azonnal 4 millió forintot, addig a diákhitelt az idén igénylők számára a tanulmányi félévenként maximum 750 ezer forintos és eddig sem kamatmentes szabad felhasználású kölcsön kamata még meg is emelkedett csaknem két százalékkal.

 A Diákhitel1 új kamata 9,65 százalék

A kormány az elmúlt években a változó kamatozású jelzálogkölcsönökhöz hasonlóan a szabad felhasználású Diákhitel1-re is kamatstopot alkalmazott. Ez alapján 2023 januárjától előbb 4,99, majd júliustól 7,99 százalék volt a kamat. Ezt az értékét hosszabbították meg egészen 2024 végéig. A december 23-án megjelent kormányrendelet azonban már csak részlegesen engedi tovább a kamatstopot 2025. június 30-ig. A jogszabály alapján ugyanis a 7,99 százalékos kamat csak azokra a diákhitelekre érvényes erre a hat hónapra, amelyeket 2024. december 31-ig megkötöttek.

Az új kamatok nem a továbbtanulást támogatják
Az új kamatok nem a továbbtanulást támogatják
Fotó: Pixabay
A 2025-ben felvett új Diákhitel1-nek ezzel szemben már 9,65 százalék az induló kamata a kölcsönt nyújtó Diákhitel Központ közzététele alapján. A Bank360.hu szakértői szerint ez már csaknem annyi, mint a jelenleg elérhető legolcsóbb személyi kölcsönöké, így egyre kevésbé tekinthető kedvezményesnek. Már a 7,99 százalék sem számít alacsony kamatnak az államilag támogatott egyéb hitelekéhez képest. Ennél a vállalkozások is olcsóbban kapnak támogatott Széchenyi Hitelt a kormány jóvoltából, az ingatlanfedezet nélküli babaváró kölcsön nulla százalékáról nem is beszélve. (A nem szabad felhasználású Diákhitel2 és a Képzési Hitel továbbra is kamatmentes marad.)

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo