Megjelentek a fizetésemelések az albérletpiacon

Az albérletpiacon drágulással indult az év: januárban az előző hónaphoz képest országos átlagban 1,5, Budapesten pedig 1,9 százalékkal nőttek a lakbérek a decemberi csökkenés után. Éves összevetésben 13 százalékos volt az országos drágulás, a fővárosban pedig 12 százalékkal emelkedtek az albérletárak.
 

Fordulattal kezdte az évet az magyarországi albérlet piac a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb, januári adatai szerint. Decemberben még enyhén csökkentek a bérleti díjak, de januárban ismét növekedésnek indultak.

Drágulás látható rövid és hosszú távon egyaránt

Havi összevetésben ugyanis országosan 1,5 százalékkal nőttek az albérletárak az előző hónaphoz képest, ezt Budapesten 1,9 százalékos emelkedés kísérte, szemben a decemberi bérletidíj-csökkenéssel. Tavaly januárhoz képest 13 százalékos volt az országos áremelkedés, Budapesten 12 százalékkal kerültek feljebb az átlagos lakbérek.

“Számítottunk arra, hogy a múlt év utolsó hónapjában látott havi szintű csökkenés után januárban ismét felfelé mozdulnak az albérletárak. Ez elsősorban a fizetések emelkedésének és az infláció visszahúzódásának, vagyis a reálbérek növekedésének köszönhető. A magasabb fizetésekből a bérbeadók is többet tudnak elkérni bérleti díjra” - értékelte a friss adatokat Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Beszélt arról is, hogy a reállakbérek is növekedtek tavaly december óta. Az inflációval korrigált KSH-ingatlan.com lakbérindex országosan 23 százalékkal haladta meg a 2015-ös szintet, Budapesten pedig 17 százalékkal volt magasabb. A szakértő hozzátette, hogy a reállakbérek növekedése előbb-utóbb a befektetőket is visszacsábíthatja a lakáspiacra, ami középtávon a lakásárak emelkedésével is együtt járhat.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo