Megerősítették, gyengélkedik az ipar

Nincs meglepetés, az előzetes adatoknak megfelelően az ipari termelés januárban 1,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, de 2,9 százalékkal nőtt az előző hónaphoz képest a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint.

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A belföldi értékesítés az előző hónaphoz képest 1,0, az egy évvel korábbihoz viszonyítva 0,2 százalékkal nőtt, az export 3,5, illetve 2,8 százalékkal emelkedett. A belföldi piac tavaly február óta először emelkedett éves összevetésben, az export háromhavi csökkenés után élénkült ismét.

Viszik az itthon gyártott jármüveket

A feldolgozóipar exportértékesítésének majdnem felét adó két alágból a közel egyharmad súlyú járműgyártás kivitele ismét jelentősen, 18,5 százalékkal bővült az előző havi 2,7 százalékos csökkenés után. Ezzel szemben a másik a feldolgozóipari exportban mintegy egyötöd súlyt képviselő számítógép, elektronikai, optikai termék gyártás két éve csökkenő exportvolumene továbbra is számottevően, 17,2 százalékkal visszaesett. Az élelmiszerexport 14,6, a gyógyszerexport 3,4, a villamos berendezések kivitele 4,6 százalékkal nőtt, míg a gépexport továbbra is 8,0 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

 Szerény európai adatok
Januárban a 17 tagú euróövezetben 0,4 százalékkal csökkent az ipari termelés decemberhez képest az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat adatai szerint. A 27 tagú EU-ban ugyancsak 0,4 százalékkal esett vissza a havi ipari termelés a decemberi 0,8 százalékos bővülést követően. Az Európai Unió nyolc országának adatai, köztük Magyarországé még nem szerepelt az Eurostat most közölt felmérésében. Az ipari termelést tekintve a legnagyobb havi csökkenést januárban Finnországban regisztrálták, 4,1 százalékot. A legnagyobb növekedés, 4,4 százalék Litvániában volt.
Az euróövezet iparának januári termelése 1,3 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz viszonyítva, az Európai Unióé 1,7 százalékkal hanyatlott. Éves összevetésben januárban Svédországban csökkent a legnagyobb mértékben az ipari termelés, 5,9 százalékkal, míg a legnagyobb mértékben Bulgáriában és Litvániában nőtt, egyaránt 5,5 százalékkal.
A feldolgozóipar belföldi eladásai januárban már hetedik hónapja, ezúttal 3,7 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól. Az élelmiszeripar belföldi értékesítése 4,7, a számítástechnikai eszközöké 32,7, a gépeké 14,4 százalékkal csökkent. A járművek és villamos berendezések eladása viszont 28,0, illetve 13,8 százalékkal, a vegyi termékeké 21,2, a gyógyszereké pedig 17,3 százalékkal emelkedett.

Egyedi nagy tételek húzzák a rendelésállományt

A feldolgozóipari ágazatok összes új rendelése januárban 3,2 százalékkal visszaesett a múlt év azonos hónapjához viszonyítva. Az új exportrendelések 4,4 százalékkal csökkentek az előző havi 7,8 százalékos esés után, míg az új belföldi rendelések  tizenegy hónapja először 7,8 százalékkal nőttek. Az összes rendelésállomány - egy korábbi, nagyobb megrendelésnek köszönhetően - 37,8 százalékkal emelkedett, a belföldi rendelések 24,7, az exportrendelések 38,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.

Az ipar nemzetgazdasági ágai közül 2013 első hónapjában a feldolgozóipar termelése 1,6, a csekély súlyú bányászaté 16 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) kibocsátása 2,5 százalékkal alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban.

Köhög a feldolgozóipar

A feldolgozóipar tizenhárom alága közül januárban mindössze ötben figyelhető meg termelésbővülés. A feldolgozóipari termelés közel egynegyedét képviselő járműgyártás kiemelkedően, 16,8 százalékkal nőtt, elsősorban a termelési kapacitás jobb kihasználtsága miatt. Nem történt trendváltás ugyanakkor a második legnagyobb súlyú alágban: a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása januárban is csökkent, 17,7 százalékkal. A harmadik legnagyobb alág, a feldolgozóipari termelés több mint egykilencedét kitevő élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása gyakorlatilag az előző év szintjén maradt.

Az idén már jobb lehet
Elemzők az ipari termelésről szóló előzetes számok közlésekor pozitívan értékelték, hogy decemberhez képest némiképp javultak az adatok. Az esztendő egészére – a tavalyi 1,7 százalékos éves visszaesés után – 3-3,5 százalékos bővülést várnak a szakemberek. A tényleges teljesítmény ugyanakkor nagyban függ az európai konjunktúra alakulásától.
Gyorsult a növekedés üteme a közepes súlyú vegyi anyag, termék gyártásában: a termelés volumene 20,7 százalékkal emelkedett, főként a műanyag-alapanyaggyártás szakágazatnak köszönhetően. Folytatódott az erőteljes visszaesés a kokszgyártás, kőolaj-feldolgozásban: az alág kibocsátása 17,6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, nagyrészt a hazai eladások visszaesése következtében - közölte a KSH.

Véleményvezér

Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában

Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában 

Csehországban nemrégiben orosz ügynökök próbálták meg hatástalanítani vasúti jelzőrendszereket.
Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben

Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben 

Ismétlés a tudás anyja, vagy csak köznevetséget okozott a feledékenység.
Meddig élnek a magyarok?

Meddig élnek a magyarok?  

A várható élettartamot tekintve Szlovénia lekörözte Ausztriát.
Bajban a NER cégek a tőzsdén

Bajban a NER cégek a tőzsdén 

Egyszerre több NER cég került gyengülő pozícióba.
Orbán Viktor barátja teljesen más irányba megy, mint a magyar miniszterelnök gondolta

Orbán Viktor barátja teljesen más irányba megy, mint a magyar miniszterelnök gondolta 

Argentína teljesen más modellt választ, mint Magyarország.
Magyarország jobban teljesít, ja mégsem

Magyarország jobban teljesít, ja mégsem 

Valami újat kellene végre kitalálniuk a magyar országvezetőknek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo