Az Alkotmánybíróság azt közölte a honlapján, hogy december 31-i hatállyal megsemmisítette a Magyarország 2025. évi központi költségvetéséről szóló törvény vonatkozó részét, illetve „az önkormányzati szolidaritási hozzájárulás megállapítására és a nettó finanszírozás keretében történő levonására” szövegrészét, valamint más bekezdését is.
Fotó: DepositPhotos.com
A testület ezenkívül döntésével alaptörvény-ellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a települési önkormányzatok által 2025-ben teljesítendő önkormányzati szolidaritási hozzájárulás összegéről szóló minisztériumi rendelet helyi önkormányzatot érintő sorát.
Karácsony Gergely azt írta, hogy „igazunk volt. Évek óta ezt mondjuk. Számos bírósági pert megnyertünk. Az Alkotmánybíróság most pontot tett a vita végére”. (MTI)