Még több pénzt öntenek vállalatok és egyetemek közös fejlesztéseire

A tavalyi 30 milliárd forint helyett idén már 50 milliárd forint érhető el vállalatok és egyetemek közös innovációs fejlesztéseinek támogatására egy kedden meghirdetett pályázaton - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Bódis László - aki a NIÜ vezérigazgatója is - a konferencián elmondta: idén újra, immár magasabb keretösszeggel indítja el a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) a Neumann János Program három kiemelt területére összpontosító fókuszterületi innovációs programját.

A Neumann János Programban azt a célt tűzte ki a kormány, hogy 2030-ra Magyarország kerüljön Európa top 10 innovátor országa közé. Ez úgy érhető el, ha az innovációs befektetések középpontjába az együttműködés, a gazdasági és társadalmi hatás elérése, és mindezek mérése áll. Az idén 340 milliárd forintból meghirdetett innovációs, felsőoktatási és szakképzési programok ezt a célt szolgálják.

Az egy startupban létrejött jó ötlettől a nagyvállalatokig minden cégtípus számára biztosít az NKFIH innovációs lehetőségeket. A NIÜ-nél tudják, hogy az innovációk piacra lépéséhez nemcsak pénzügyi finanszírozásra van szükség, hanem tudásra, kapcsolatokra és információkra is, ezért céljuk, hogy ezekkel is felvértezzék a magyar innovátor vállalkozásokat.

Az 50 milliárd forintos programból 42,5 milliárd forint együttműködésekre vállalatok és egyetemek, illetve vállalatok és kutatóintézetek közötti együttműködésre szolgál, mivel a Neumann János Program fókuszában ezek ösztönzése áll. Ugyanakkor önállóan vagy vállalat-vállalat konzorciumban is pályázhatnak az érettebb kkv-k, amelyeknél a kiíró NKFIH elvárása, hogy a 300-800 millió forintig terjedő állami befektetésért cserébe olyan új szabadalmaztatott terméket vagy szolgáltatást fejlesszenek, amely a piacra lépést követő 2-3 évben már árbevételt termel a vállalkozás számára. Ez biztosítja ugyanis az innovációs befektetések gazdasági megtérülését. A múlt évhez hasonlóan idén is a digitális átállást, az egészséges életet és a zöld átállást célzó projektek kaphatnak állami innovációs befektetést.

(MTI) 

Véleményvezér

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.
Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni

Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni 

A kígyóuborka feliratkozott a történelembe.
Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás 

Mi folyik a színfalak mögött?
Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo