Még nincs meg a magyar főkorrupt

Schadl György a Végrehajtói Kar korrupció gyanúja miatt letartóztatott elnöke „gazdájának” dolgozott, aki jóval befolyásosabb politikai közszereplő Völner Pál exállamtitkárnál. Ezért egyesek kormányzaton belüli leszámolásra gyanakodnak Magyarország eddigi legnagyobb olyan botránya kapcsán, ami a XXI. században történt.

Schadl György folyamatosan és nyíltan fecsegett telefonján, amit hónapok óta lehallgattak, derül ki a hvg.hu „Schadl a telefonban beszélt a titokzatos "gazdájáról", aki nem Völner” című cikkéből. A titkos felderítés első célszemélye nem a végrehajtó volt, hanem az adóhatóság egy középvezetője. A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) rajta keresztül jutott el a szószátyár Schadlhoz, majd Völnerhez, akik még a bűnözők által használt „virágnyelvet” sem használták, miközben jól megbeszélték ügyeiket. Az NVSZ 7 hónapon keresztül hallgatta le az információs „aranybányát”.

Ki lehet a gazda? Fotó: bankihitelkarosultak.hu

Schadl valószínűleg imádott telefonálgatni, ügyeket intézni és ehhez kenőpénzeket osztogatni. A lehallgatásokból kiderül, hogy a legpitiánerebb egyetemi vizsga problémáktól kezdve a hatalmas mutyikig szívesen vállalt közvetítő szerepet, valószínűleg imádott a „Mindenható” szerepében tetszelegni. Schadl és Völner rengeteget beszélgetett egymással telefonon, ami azért különös, mert épp az Igazságügyi Minisztérium volt államtitkára rendelte meg az izraeli Pegasus kémszoftvert, tehát a tárca helyettes vezetője tudta, hogy a magyarországi lehallgatásokhoz a világ egyik legjobb technikája áll a nyomozók rendelkezésére. Völner viszont valószínűleg érinthetetlennek képzelte magát.

Polt Péter legfőbb ügyész Völner Pál országgyűlési képviselő, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára mentelmi jogának felfüggesztésének indítványát, bűnszövetségben, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetés megalapozott gyanújával indokolta. Ahogy fogalmazott, a Központi Nyomozó Főügyészség előtt folyamatban lévő nyomozásban megalapozott gyanú merült fel arra, hogy dr. Völner Pál a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől hosszabb időn keresztül, rendszeresen, alkalmanként 2-5 millió forintot kapott. További információk szerint Völner Pál összesen 83 millió forinthoz jutott Schadl Györgytől.
 

Korrupcióval gyanúsítják az államtitkárt. (Fotó: kormany.hu)

A Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársainak tehát most soha nem látott mennyiségű információja van egy hazai korrupciós ügyről, ahogy a szakzsargonban mondják "négyadriányi" anyag keletkezett.  Az adria kifejezés egy irattartó neve, amibe 500 oldalnyi dokumentum fér bele. A kérdés már csak az, hogy meddig engedik őket szabadon nyomozni most, hogy választások közelegnek és most, hogy nyilvánosságra került a bűncselekmény-sorozat.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo