Még mindig népszerűbbek a boltok a webshopoknál

Az e-commerce megoldások felfutása miatt sokan gondolhatták úgy a kereskedelemben, hogy a hagyományos üzleteknek bealkonyul. A vásárlók azonban, úgy tűnik, másként vélekednek és nem hajlandóak lemondani arról az élményről, amit csak a bevásárlóközpontokban élhetnek át. Az igények, az elvárások folyamatosan változnak, a látogatók egyre inkább komplexitásra vágynak, amelybe a vásárlás mellett a szórakozás és a szabadidő eltöltése is egyaránt beletartozik.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint idén júliusban a kiskereskedelem forgalmának volumene 7,6 százalékkal csökkent, ezen belül a nem élelmiszer szegmensben valamivel enyhébb, 5,5 százalékos volt a visszaesés az előző év azonos időszakához képest. A GKID piackutató összefoglalója szerint 2022-ben Magyarországon az online kiskereskedelemi piac 1323 milliárd forintos forgalmat generált, a szektor lendülete azonban az év előrehaladtával folyamatosan csökkent: az első három hónap ugyan 23 százalékos bővüléssel zárult, de a kiemelt időszaknak számító negyedik negyedév növekedése már csak 4 százalékot tett ki. A piac tavaly így összességében 9,9 százalékkal bővült, de a jelentés szerint az infláció mértékét is figyelembe véve ez már csökkenést jelent 2021-hez képest.

Családi program lett a vásárlás (Fotó: Pixabay)
Családi program lett a vásárlás (Fotó: Pixabay)

Az online áruházak térnyerése ellenére a forgalom nagy részét változatlanul a hagyományos üzletek bonyolítják le, részben azért, mert egyes áruk egyszerűen nem illenek az online boltokba és a vásárlók sem mondanak le a találkozásokról, a személyes élményekről. A Reacty Digital és az olcsobbat.hu közös, a járvány lecsengése után készített felmérésének eredménye is azt igazolja, hogy a vásárlók ragaszkodnak a hagyományos üzletekben való vásárláshoz. Bár a korcsoportokban nagy volt a szórás, a megelőző évben online rendelést lebonyolító válaszadók 56 százaléka nyilatkozott úgy, hogy ha teheti, előnyben részesíti a bolti vásárlást, mert élményeket akar szerezni.

Véleményvezér

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo