Még mindig nem késő panelbe fektetni

Az elmúlt egy évben majd’ 6 százalékos hozamot realizálhattak azok, akik kiadási céllal panellakásba fektették a pénzüket. Ez a befektetési forma továbbra is kifizetődő, noha az elérhető hozamok mérséklődnek, még mindig érdemes beszállni.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Sokan azért szeretnek ingatlanba fektetni, mert így látják leginkább védettnek megtakarításukat az inflációtól. Az ingatlanárak emelkedése egyelőre bizonyosan ellensúlyozza a pénz értékvesztését. A bérbeadással pedig az egyéb megtakarítási formákat érezhetően meghaladó hozamokat is el lehet érni.

Kép: SXC

Az átlagosnál nagyobb hozam érhető el egy ilyen befektetéssel. Még mindig érdemes beszállni, noha az elmúlt évben jócskán emelkedtek a lakásárak”-- mondja Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője. Szerinte akár kis induló tőkével is megéri belevágni, mert a kamatszínvonal továbbra is kedvező, a fix kamatozású lakáshitelek pedig kiszámíthatóvá teszik a törlesztést.

Kisebb kezdőtőkével ideális befektetési célpontot jelentenek a nagyvárosi panellakások. Különösen azok, amelyeket már leszigeteltek, nyílászáróikat és a fűtőtesteiket kicserélték, egyedi mérőórával látták el és belülről is felújították. Ezek a lakások nagyon jól kiadhatók.

Az ország nyugati részében – ahová jellemzően munkavállalás céljából érkeznek az emberek –, a panelek ára viszonylag magas. Győrben az átlagos panellakás négyzetmétere egy év alatt 40 ezer forinttal drágult, és mostanra elérte a 282 ezer forintot, míg Sopronban a drágulás „mindössze” 32 ezer forint volt, így már

Fontos változások jönnek a lakáskiadás adózásában
Sok lakáskiadásban érdekelt magánszemély örülhet, mivel a nyári adótörvények között több olyan módosítás is szerepel, ami olcsóbbá teszi a bérbeadásból származó jövedelem adózását. A Conreal ingatlanpiaci blogja segítségével bemutatjuk a négy legfontosabb változást a lakáskiadás adózásában!
292 ezer forintos négyzetméterárakat regisztráltak. Ezekben a városokban egy átlagos, 52 m2-es panellakás ma már 14,7-15,2 millió forintba kerül. A nemzetközi iparvállalatok által kedvelt városokban szintén nagyon keresettek a panellakások: a székesfehérvári panelárak elhúztak a győri és a soproni társaik mellett, mert itt már jellemzően 297 ezer forintba kerül egy négyzetméter, míg a Mercedes hazai fellegvárának számító Kecskeméten 277 ezer.

A győri panelárakat a debreceniek hajszálnyival megelőzik, vélhetőleg a sok hazai és külföldi egyetemi hallgató, valamint a városba áramló sok munkavállaló hajtja fel a keresletet. Így egy panellakás négyzetméterára immár eléri a 284 ezer forintot (vagyis egy év alatt 48 ezer forinttal lett drágább). Debrecenben tehát 14,8 millió forintért vehető meg az átlagos, 52 m2-es lakás. Ugyanez Pécsett 10,7 millióba kerül (vagyis a két város közötti különbség a tavalyi 2,5 millió forintról 4 millió forintra növekedett). Debrecenben rövidesen megkezdődik a BMW-gyár építése, majd pár év múlva beindul a termelés is – ez nyilván kedvezően hat a lakások iránti keresletre is. Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a legtöbb megyeszékhelyen (így Debrecenben is) belátható időn belül jelentős mennyiségű újépítésű lakás kerül piacra, vagyis nőni fog a lakáskínálat. Ezért érdemes minél előbb lépni.

 

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo