Már az év elején felrobbant a lakáspiac

Január első napjaiban 22 százalékkal nőtt országosan a használt lakások és házak iránti kereslet az egy évvel korábbihoz képest, ezzel megfejelve a december 15 százalékos erősödést. A fővárosi eladó lakásokra és házakra érkező érdeklődések száma bőven az átlagot meghaladó, 37 százalékos növekedést produkált az idei év elején. 

“A legtöbb vevő a meglévő ingatlanának eladásából finanszírozza a következő otthonát, ezért a kínálat utánpótlása is folyamatos lehet 2024-ben. A megindult keresletélénkülés miatt a vásárlóknak az idő kritikus tényezővé válik, ezért egy-egy álomotthon megszerzése miatt motiváltak lehetnek a meglévő otthonuk mielőbbi sikeres értékesítésében is. Ennek köszönhetően pedig egyre több jó fogás bukkanhat fel a lakáspiaci kínálatban is” - értékelte a helyzetet Balogh László.

A szakértő hozzátette azt is, hogy a kínálat bővülése azért sem meglepő, mert a keresletélénkülés miatt a tulajdonosok és ingatlanközvetítők is pontosan tudják, hogyha most nem találkoznak a vásárlók az általuk hirdetett eladó ingatlanokkal, akkor lemaradnak az állami támogatások által fűtött első komoly vevői hullámról.

Adásvételek negyedéve lehet

“A decemberben és az év elején megugró kereslet várhatóan februárban, márciusban jelenik meg az adásvételek számában. Az első negyedévben 5-8 ezer olyan adásvételre kerülhet sor, ami a lakástámogatások bevezetésének és bővítésének köszönhető.” - fogalmazott Balogh László.

Példaként említette a babaváró támogatás indulását, a kedvezményes hitel bevezetését követő hónapokban nagyon masszív volt a kereslet a konstrukció iránt. “Most is erre számítunk, tehát a támogatásokat kihasználó vevők első hulláma miatt erős lesz az első negyedév. Utána várhatóan felveszi a 2024-es utazósebességet a lakáspiaci forgalom, ami minden bizonnyal erősebb lesz a tavalyinál, de még elmarad a 2021-es évtől.” - fogalmazott az ingatlan.com szakértője.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo