Májustól változás jön a jelzáloghiteleknél

Közzétette a kormány azt a jogszabálytervezetet, ami alapján a bankoknak májustól a jelzáloghitelek költségeibe be kell építeniük a kötelező lakásbiztosítás díját a THM-plafon kiszámításakor – írja a Bank360.hu.

Félévente tájékoztatni kell az ügyfeleket 

A banknak félévente aktualizált belső szabályzatban meghatározott módon a jelzáloghitelek fedezetéül szolgáló ingatlanok hitelbiztosítéki értékéhez igazodóan legalább három jellemzőnek tekinthető értéksáv megadásával kell kiszámolnia a referenciaként figyelembe vett lakásbiztosítás díját a THM megállapításához. Ezeket a díjakat közzé kell tennie az ügyfelek számára a bankfiókokban és a honlapján.

Mivel a bankok jelenleg messze a THM-plafon alatt nyújtanak jelzáloghiteleket, a lakásbiztosítás havi díjának beszámítása nem jelent érdemi korlátozást sem nekik, sem az ügyfeleknek. Más lenne a helyzet, ha a jövedelemarányos törlesztési mutatóba (JTM) kellene beszámítaniuk a havi részletet. Ebben az esetben ugyanis a korlát közelében járó ügyfelek a lakásbiztosítás díjával akár túl is léphetnék azt, aminek következtében a kínált feltételekkel nem kaphatnának hitelt, legfeljebb hosszabb futamidőre – hívja fel a figyelmet a Bank360.hu.

A kormány jelentősen átalakította a lakásbiztosítások szabályait. A jelzáloghitelek THM-plafonjába történő beépítésen túl a bankoknak kötelező lesz felhívni az ügyfelek figyelmét az MNB kalkulátorára és az abban található minősített fogyasztóbarát lakásbiztosításokra a hitelezés során.

Ezen felül jövőre egy extra hónapot ad márciusban arra az ügyfeleknek, hogy a lakásbiztosításuk éves fordulónapjától függetlenül is biztosítót válthassanak. Ezzel akarják ösztönözni a nagyobb versenyre a biztosítókat, hiszen ekkortól kezdve várhatóan olyan kampányokat indítanak majd az átkötésre, mint amilyenek korábban a gépjárművek kötelező felelősségbiztosításánál (kgfb) voltak jellemzőek.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo