Magasabb lett a vártnál az áremelkedés Magyarországon

4,0 százalékos várakozásunkkal szemben az infláció éves üteme 4,1 százalékra emelkedett júliusban, a júniusi, 3,7 százalékos éves drágulást követően. Az előző hónaphoz képest 0,7 százalékkal drágult a fogyasztói kosár, ami ugyancsak meghaladta az általunk vártat. Az éves maginfláció 4,1 százalékról 4,7 százalékra gyorsult, ami jelentős emelkedés, és hasonlóképpen magasabb, mint amire számítani lehetett.

A meglepetést alapvetően a szolgáltatások általunk vártnál gyorsabb árnövekedése, valamint az élelmiszerek vártnál erőteljesebb drágulása okozta. A szolgáltatásokon belül az üdülési szolgáltatások ára 12 százalékot meghaladó mértékben emelkedett. Havi alapon összességében 1,1 százalékos volt a drágulás a szolgáltatási szegmensben, miközben mi ennél néhány tized százalékkal alacsonyabb szintre számítottunk. Ahogy arra számítani lehetett, a járműüzemanyagok 3,8 százalékos drágulással húzták felfelé a havi indexet.

Kilátások

A mai adat kellemetlen meglepetést jelent. Nem is feltétlenül a meglepetés mértéke nagy (hiszen az éves indexben ez csupán egy tized százlékpontot jelent az általunk várt 4,0 százalékhoz képest), hanem az infláció szerkezete. Az, hogy a szolgáltatások továbbra is 9 százalék feletti mértékben drágulnak éves alapon, egyelőre messze nincs összhangban az MNB inflációs céljával. Az éves maginfláció a maga 4,7 százalékos értékével az MNB által várt 4,6 százalékos értéket ugyancsak meghaladja. Az élelmiszerek drágulása is a várt felett alakult, itt különösebb drágulásra nem számítottunk, ugyanakkor ez a csoport kívül esik a maginflációs tételeken.

Forrás: KSH
Forrás: KSH
Ugyanakkor az is látható, hogy a mostani negatív meglepetést a szolgáltatásoknál alapvetően az üdülési szolgáltatások árainak nagyon jelentős megemelése okozta, más termékkörökben ennél azért mérsékeltebb árazás látható. Ráadásul a következő hónapokban továbbra is arra lehet számítani, hogy 4 százalék alá visszacsökkenjen az éves headline index. Amit közelről kell figyelni, hogy a maginfláció a következő hónapokban milyen mértékben emelkedik majd tovább. Év végére a headline index továbbra is 4,5 százalék környékére várható a mai adatközlést követően. Éves áltagban egyelőre tartjuk a 3,8 százalékos előrejelzésünket erre az évre.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo