Leminősítették Ukrajnát

Az eddigieknél is nagyobb adóskockázatot jelző szintre minősítette vissza Ukrajnát a Moody's Investors Service, elsősorban azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy az Ukrajna elleni orosz invázió elhúzódásával növekszenek az ukrán államadósság-helyzet fenntarthatóságát terhelő kockázatok.

A hitelminősítő idézi a Kijevi Gazdaságtudományi Egyetem becslését, amely szerint az ukrajnai infrastruktúrában tavaly decemberig 138 milliárd dollár kár keletkezett, és ez a 2021-ben elért GDP-érték 70 százalékának felelt meg.

A Moody's közölte: becslése szerint a GDP-arányos államháztartási hiány az adományok nélkül mérve tavaly megközelítette a 30 százalékot, de a jelentős külső támogatást is beleszámolva 17 százalék lehetett a deficit.

Ebben a környezetben gyorsan növekszik az ukrán kormány adósságterhe, és az adósságpályára ható kockázatok felfelé mutatnak - áll a Moody's elemzésében.

A hitelminősítő közölte: becslései szerint a hazai össztermékhez mért államadósság-ráta tavaly csaknem 35 százalékponttal 82 százalékra emelkedett, és 2023 végéig várhatóan meghaladja a 90 százalékot.

Az elemzés szerint a Moody's várakozása az, hogy az ukrán államadósság-dinamika végül fenntarthatatlannak bizonyul, és ez növeli a kereskedelmi hitelezőknek jelentős veszteségeket okozó, szélesebb körű adósságátrendezés valószínűségét.

(MTI)

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo