Legalább 1,5 millió forintot keresnek a vezetők Magyarországon

Bár a beosztottak fizetése rendszerint gyorsabban nő, idén a vállalatvezetők fizetése is egyre nagyobb ütemben emelkedik.

A Wyser, közép- és felsővezetők toborzásával foglalkozó társaság felméréséből kiderül, hogy a belföldi munkaerőpiacon nem látszanak a visszaesés jelei, továbbra is sok a betöltetlen álláshely, ezért a bérek is magasak. A vállalatok a nagyobb bérköltségek miatt áremelésre kényszerülnek, ez pedig erősíti az inflációt.

Megugrottak a fizetések (Fotó: Pixabay)

A vezetői fizetések Magyarországon bruttó 1,5 millió és 3 millió forint között mozognak, de a régiókért felelős menedzsereké 3,4 millió forint is lehet - derül ki a 7 ezer vezető juttatási csomagját vizsgáló elemzésből. Újabban ráadásul a vezetők egyre gyakrabban euróban kérik a fizetésüket, miközben céges autót is nehezebb biztosítani számukra.

Az informatikai cégeknek pedig az jelenti az egyik legnagyobb kihívást, hogy a jó szakemberek bárhol a világon elhelyezkedhetnek, tehát nemzetközi versenyben kell utánpótlást találniuk.

A munkaadókat érő kihívások miatt az új munkatársak egyre komolyabb elvárásokkal számolhatnak. Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy várhatóan a leépítésekkel is óvatosabbak lesznek a cégek, mert a járvány alatt kiderült, hogy a nehézségek ellenére is jobban megéri megtartani az alkalmazottakat, mint megválni tőlük, majd később újakat keresni. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján sokkal nehezebben térnek vissza a fejlődéshez azok a vállalatok, amelyek gyors leépítésekkel válaszoltak a hirtelen jött kihívásokra.

(MTI)

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo