Látványosan megugrott az első lakást vásárlók száma

A Duna House adatai szerint szeptemberben országos szinten rekordmagas, közel 40 százalékos arányt értek el az első lakásvásárlók. A mutató Budapesten 39 százalék, vidéken pedig 40 százalék volt, ami nemcsak az év korábbi hónapjaihoz képest jelentős növekedés – amikor a fővárosban 12-36 százalék, vidéken pedig 27-32 százalék között mozgott a mutató –, hanem az 1 évvel korábbi adatokhoz viszonyítva is figyelemre méltó, hiszen 2024 szeptemberében Budapesten 24 százalék, vidéken 30 százalék volt ez az arány.

A fiatal korosztály aktivitása is látványosan nőtt. A 20-30 éves vevők aránya Budapesten 23 százalék, míg vidéken 17 százalék volt szeptemberben, szemben az egy évvel korábbi 13 százalékos és 15 százalékos értékekkel. Ez azt mutatja, hogy a fiatalabb generáció a támogatási programok és a kedvezőbb hitelfeltételek révén egyre nagyobb számban tud belépni a lakáspiacra. A korosztály növekvő súlya különösen a fővárosban szembetűnő, ahol 10 százalékponttal nőtt a jelenlétük egyetlen év alatt.

 


Az első lakásvásárlók által kiszemelt ingatlanok átlagára Budapesten 67,2 millió forint, az átlagos alapterület pedig 60 négyzetméter volt szeptemberben, míg vidéken 50 millió forint és 87 négyzetméter jellemezte a tipikus tranzakciókat. A különbségek jól mutatják a fővárosi kompakt, kisebb lakások iránti erős keresletet, valamint a vidéki piacon jellemző tágasabb, családi jellegű otthonok népszerűségét.

A szeptemberi adatok egyértelműen jelzik, hogy az Otthon Start Program (OSP) életbe lépése érezhetően élénkítette a fiatalabb korosztály keresletét. A támogatások és a programhoz kapcsolódó kedvezőbb finanszírozási lehetőségek sok háztartás számára most először tették elérhetővé a lakáshoz jutást.

„Az OSP hatására szeptemberben látványosan megugrott az első lakást vásárlók aránya, ami a piaci dinamika egyik legpozitívabb fordulata az elmúlt években. A fiatalok aktivitása kulcsfontosságú a lakáspiac hosszú távú fenntarthatósága szempontjából” – értékelte az adatokat Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője.

A Duna House elemzése szerint a szeptemberi rekordarány a támogatások mellett a bizalom visszatérésének is köszönhető: a vevők egyre nagyobb hányada lát reális esélyt arra, hogy saját tulajdonú ingatlanba költözzön. Az év hátralévő hónapjaiban a cég további élénkülést vár az első lakásvásárlók körében, különösen, ha a kedvező finanszírozási környezet fennmarad.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo