Lassan áll helyre a turizmus

Az egy évvel ezelőtti fokozatos nyitás miatt emelkedő bázishoz képest júniusban 14,7 százalékkal  nőtt a vendéglátás forgalmának volumene a májusi 34,3 százalékos növekedés után, míg 35,3 százalékkal emelkedett az árbevétele.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A második negyedévben átlagosan 46 százalékkal nőtt a vendéglátás forgalmának volumene az első negyedévi átlagos 80,5 százalékos növekedés után, míg az árbevétel 60 százalékkal bővült, így a vendéglátás továbbra is jelentősen támogatta a GDP növekedését.

Forrás: KSH, Takarékbank előrejelzés

A következő hónapokban folytatódhat a vendéglátói szektor helyreállása, amit támogat a nemzetközi turizmus egyre erősödő helyreállása, ami a GDP növekedését is támogatja a következő negyedévekben. Az idegenforgalom javulása pedig a szolgáltatásegyenleget, ezen keresztül pedig a folyó fizetési mérleg javulását is támogatja – közölte az adatokra reagálva Suppan Gergely, a Magyar Bankholding vezető elemzője.

Forrás: KSH, Takarékbank előrejelzés

Mint írja, a második és harmadik járványhullám ellen hozott tavaly év eleji korlátozó intézkedések egy évvel ezelőtt fokozatos feloldása miatt a következő hónapokban a növekedési ütem már lassulni fog, de a növekedés továbbra is fennmaradhat.

A járvány elleni korlátozások szinte teljes feloldása határozottan élénkítik az európai turizmust, azonban a kilátásokat rontja a háború miatti óvatosabb magatartás, az energia és élelmiszerárak drasztikus emelkedése, ami érdemben ronthatja a vásárlóerőt, valamint a légiközlekedésben tapasztalt fennakadások.

Az Európán kívüli vendégek fogadása jóval lassabban állhat helyre. Nagyobb hazai sportrendezvények újra jelentősebb számú külföldi nézőt vonzhatnak. Ugyanakkor számos tömegfesztivál tavaly még elmaradt, így az ebből származó vendéglátóhelyi forgalom tavaly még kiesett, azonban ha idén a terveknek megfelelően megrendezésre kerülnek, a harmadik negyedévben is meredeken javulhat a szektor teljesítménye.

A vendéglátás ugyanakkor számos nehézséggel szembesült az elmúlt időszakban, egyrészt a fokozott munkaerőhiány miatt jelentősen emelni kell a béreket, másrészt az elszálló energiaárak és élelmiszerek árai miatt elkerülhetetlennek tűnik a kétszámjegyű áremelkedés – tette hozzá az elemző.

Véleményvezér

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo