Koronavírus: öt kategóriában juthatnak a vállalkozások állami támogatáshoz az Európai Bizottság szerint

Tekintettel a koronavírus-járvány miatt elszenvedett gazdasági károkra az Európai Bizottság enyhített az állami támogatásokra vonatkozó álláspontján, így a válsághelyzet miatt átmenetileg módosított a keretszabályokon.

A Kapolyi Ügyvédi Iroda versenyjogi szakértője ezzel kapcsolatban összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat, és azt, hogy a vállalkozások számára milyen lehetőségek állnak rendelkezésre az uniós előírások alapján.

Változtatott álláspontján az EB

Bár normál gazdasági körülmények között a főszabály az, hogy tilos olyan állami támogatásokat nyújtani, amelyek bizonyos termékeket, szolgáltatásokat vagy vállalkozásokat előnyben részesítenek, a koronavírus-járvány következtében romló gazdasági helyzet miatt az Európai Bizottság módosított álláspontján. Dr. Tölgyes Katinka, a Kapolyi Ügyvédi Iroda versenyjogi szakértője emlékeztetett rá, hogy alapesetben azok az állami támogatások engedélyezettek, amelyek az Európai Unió belső piacával összeegyeztethetőek: ilyenek például a termékre vonatkozó, megkülönböztetés nélkül nyújtott szociális támogatások, vagy a természeti csapások, rendkívüli események miatt keletkezett károk helyreállítására nyújtott támogatások. Ugyancsak megengedhetőek bizonyos elmaradottabb térségek gazdasági fejlődését előmozdító vagy a közös piacot és az európai uniós közös érdekeket nem sértő, egyes gazdasági tevékenységek vagy gazdasági területek fejlődését előmozdító támogatások is. A támogatásra vonatkozó szabályok betartását a Bizottság folyamatosan ellenőrzi, és vizsgálja, hogy azok összeegyeztethetőek-e a belső piaccal, valamint, hogy azokat nem visszaélésszerűen használják-e fel.

A főbb keretszabályok a rendes gazdasági körülmények figyelembevételével íródtak, és nem, vagy csak meglehetősen nehézkesen alkalmazhatóak a gazdaságot sújtó olyan váratlan, negatív és akár hosszú távon ható folyamatok esetén, mint amelyeket a koronavírus-járvány idéz elő egyes gazdasági ágazatoknál (például turizmus, vendéglátás) – mondta el dr. Tölgyes Katinka. Az Európai Bizottság is ezen logika mentén jutott arra az álláspontra, hogy a keretszabályok alkalmazásán változtatni szükséges, így ötféle támogatási kategóriát határozott meg, amelyek keretében a tagállamok támogatást nyújthatnak a gazdaságban bekövetkezett komoly zavar megszüntetésére, amennyiben az átmeneti szabályrendszerben meghatározott egyéb feltételek is teljesülnek.

Az Európai Bizottság által meghatározott ötféle támogatási kategória:

1. Vissza nem térítendő, közvetlen támogatások, szelektív adókedvezmények és visszafizetendő előlegfizetések

A tagállamok 800.000 euró (halászati- és akvakultúra ágazat esetén 120.000 euró, elsődleges mezőgazdasági termelés esetén 1.000.000 euró) összeghatárig nyújthatnak támogatást egy vállalkozás sürgős likviditási szükségleteinek kielégítésére. A támogatás feltétele, hogy a kedvezményezett vállalkozás gazdasági nehézségeit a koronavírus-járvány, illetve annak következményei okozzák, valamint a vállalkozás 2019. december 31. előtt nem minősült más okból nehéz helyzetűnek. Ha egy vállalkozás több ágazatban is tevékenykedik, és ezekre eltérő maximális összegek vonatkoznak, a tagállamoknak kell biztosítani a felső határok betartását, például számviteli elkülönítéssel.

2. Hitelgarancia biztosítása

A tagállamok kedvezményes díjú állami garanciákat nyújthatnak annak biztosítása érdekében, hogy a bankok és más pénzügyi intézmények továbbra is hiteleket nyújtsanak azoknak az ügyfeleknek, akiknek szükségük van rá.

3. Támogatott hitelkamatlábak

A tagállamok kedvezményes kamatlábak mellett, főszabály szerint legfeljebb 6 évre nyújthatnak hiteleket a vállalkozások számára. Ezek a hitelek segíthetnek a vállalkozásoknak az azonnali működőtőke és befektetési igények fedezésében.

4. Pénzügyi intézményeken, hitelintézeteken keresztül nyújtott garancia és hitel

A 2. és 3. pontban foglalt támogatásokat a tagállamok bankokon vagy más pénzügyi intézményen keresztül is nyújthatják a vállalkozások – különösen a kis- és középvállalkozások – megsegítésére. Az Európai Bizottság szerint az ilyen támogatást közvetlenül a bankok ügyfeleinek nyújtott támogatásnak kell tekinteni, nem pedig a bankoknak nyújtott támogatásnak.

5. Rövid távú exporthitel-biztosítás

Arra az esetre, ha egyes országokban a piacképes kockázatok fedezete ideiglenesen nem állna rendelkezésre, az Európai Bizottság lehetővé teszi a rövid távú exporthitel-biztosítást az állam számára.

Dr. Tölgyes Katinka szerint az Európai Bizottság külön kitér azokra a támogatásokra, amelyek a koronavírus-járvány leküzdéséhez szükséges releváns kutatás-fejlesztést, termék-előállítást és termékfejlesztéshez hozzájáruló tesztelési és felskálázási infrastruktúrákat célozzák. Ezekben az esetekben a támogatások a közös piacot és az európai uniós közös érdekeket nem sértő, egyes gazdasági tevékenységek vagy gazdasági területek fejlődését előmozdító támogatásoknak minősülnek. Az Európai Bizottság emellett határidőt is szab, ugyanis a tagállam gazdaságában bekövetkezett komoly zavar megszüntetésére irányuló támogatások csak 2020. december 31-ig nyújthatóak. A Kapolyi Ügyvédi Iroda versenyjogi szakértője arra emlékeztetett, hogy a hazai jogalkotásban időközben megkezdődött az Európai Bizottság által alkotott szabályokhoz kapcsolódó részletszabályok kidolgozása.

Véleményvezér

Elképesztő luxusban élnek a NER-cicák, erről közölt képeket Hadházy Ákos

Elképesztő luxusban élnek a NER-cicák, erről közölt képeket Hadházy Ákos 

Jól megy a NER körüli hölgyeknek. Méghogy nem szeretik a gyengébb nemet a fideszesek.
Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet

Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet  

A két ország újabb listán ver minket. 
A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban

A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban  

Még Bulgáriában és Romániában is tovább élnek az idősek. 
Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország

Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország  

Ukrajna és Románia is jobban teljesített. 
Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok

Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok 

Épül, szépül a körbezárt uradalom környéke is. 


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo