Sir Sadiq Khan a La Repubblica című olasz lapnak adott, a brit médiában széleskörűen ismertetett és komoly feltűnést keltő nyilatkozatában úgy fogalmazott: a következő nagy-britanniai parlamenti választások szavazólapjain szerepelnie kell a Munkáspárt neve mellett egy olyan rubrikának is, amelyen az újbóli brit EU-csatlakozásra lehet szavazni.
Fotó: Pixabay
Az európai uniós állampolgárok 2019 óta tömegesen távoznak Londonból, és „emiatt a szívem szakad meg” – fogalmazott Khan.
A polgármester által idézett adatok szerint abban az évben több mint 840 ezer EU-állampolgár élt és dolgozott a brit fővárosban, ma már azonban csak 700 ezren vannak, vagyis 140 ezren hagyták el közülük Londont.
Khan szerint a legtöbb uniós állampolgár az építőiparból és a vendéglátó szektorból távozott.
Az EU-állampolgárok elvándorlását London a két ágazaton kívül kulturálisan és társadalmi szempontból is megszenvedi – mondta a londoni polgármester.
Hozzátette: napi rendszerességgel szembesül azokkal a károkkal, amelyeket a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) okoz Londonnak és a londoniaknak.
Úgy fogalmazott: mindezek miatt elkerülhetetlennek tartja, hogy Nagy-Britannia valamikor ismét belépjen az Európai Unióba.
Keir Starmer brit miniszterelnök, a kormányzó Munkáspárt vezetője rendszeresen kizárja nyilatkozataiban az újbóli brit EU-csatlakozást, de az utóbbi időszakban a Munkáspárt és a legnagyobb ellenzéki erő, a Konzervatív Párt befolyásos képviselői is egyre erőteljesebben szorgalmazzák a közeledést az EU-hoz.