Komoly pakkot kapunk – jön az év első sűrű hete Magyarországon

Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, egyebek mellett a tavaly novemberi ipari termelésről, külkereskedelmi termékforgalomról és kiskereskedelemről, valamint a szeptember-novemberi foglalkoztatási statisztikák.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Hétfőn közli a Központi Statisztikai Hivatal a keresetek 2019. január-októberi adatait. Tavaly január–szeptemberben a bruttó átlagkereset 359 900, a nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 239 300 forint volt, mindkettő 10,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. Szeptemberben a bruttó átlagkereset 360 700 forint, a nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 239 900 forint volt, 11,8 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

Szintén hétfőn közlik az ipari termelői árak tavaly novemberi adatait. Októberben az ipari termelői árak összességében 1,5 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit, a belföldi értékesítési árak átlagosan 1,7 százalékkal, az exportértékesítés árai 1,4 százalékkal nőttek. Január-októberben a belföldi értékesítés árai 4,1, az exportértékesítéséi 1,2 százalékkal nőttek, így az ipari termelői árak összességében 2,1 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Foglalkoztatottság és munkanélküliség

Kedden publikálja a statisztikai hivatal a gyorsjelentést a tavaly szeptember-novemberi foglalkoztatottságról és munkanélküliségről. A 2019. augusztus–októberi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 520 ezer volt, 18 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A foglalkoztatottak közül 4 millió 443 ezren tartoztak a 15–64 évesek közé, a foglalkoztatási arányuk 0,5 százalékponttal, 70,3 százalékra emelkedett. Tavaly augusztus–októberben a munkanélküliek átlagos létszáma 164 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,5 százalék volt. A 15–74 éves férfiak körében a munkanélküliség lényegében nem változott, a munkanélküliek száma 84 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,3 százalék volt. A nők esetében a munkanélküliek száma 80 ezerre, a munkanélküliségi ráta pedig 0,4 százalékponttal 3,8 százalékra csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

Kép:Pexel

Ugyancsak kedden jelenik meg a statisztika a kiskereskedelem tavaly novemberi forgalmáról. Októberben a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 6,2 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletekben 3,4, a nem élelmiszer-kiskereskedelmi üzletekben 9,8, az üzemanyag-kiskereskedelemben 5,4 százalékkal emelkedett az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene. Január–októberben a forgalom a naptárhatástól megtisztított adatok szerint 5,9 százalékkal nagyobb volt az előző év azonos időszakinál.

Véleményvezér

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét 

A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.
Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.
Ingyen lehet utazni a Békemenetre

Ingyen lehet utazni a Békemenetre 

Vajon ki fizeti a Békemenetet?
Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban

Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban 

A „Nemo” hívójelű fiatal magyar önkéntes volt.
Jön az orosz hadiadó, nincs pénz a háborúra

Jön az orosz hadiadó, nincs pénz a háborúra 

Trump most Ukrajnára koncentrál majd.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo