Kisokos: mire kell figyelni a lakásvásárláskor?

Az újlakások piaca példátlan sebességen pörög, a növekvő kereslet azonban az árak emelkedését is eredményezi, és ezzel együtt növekedik annak is a tétje, hogy valóban jó döntést hozunk-e meg az új otthon megválasztásánál.

Jelentős összegektől, akár súlyos millióktól eshetünk el, amennyiben nem vagyunk tisztában azzal, mire kell figyelni egy ingatlan műszaki kivitelezését illetően, vagy ha egyszerűen nem szentelünk elég figyelmet az adásvételi szerződés alapos átvizsgálására. A Metrodom szakértői összeállítottak egy kisokost, amely rávilágít az újlakásvásárlás nyolc legégetőbb kérdésére és a leggyakoribb lehetséges hibaforrásokra.

A KSH legfrissebb adatai alapján az újlakások piacát a koronavírus járvány sem tudta megingatni. Az újépítések aránya az összes ingatlaneladáson belül 2016 óta szinte folyamatosan emelkedett és míg 2020 második negyedévében a használt lakások éves reálárindexe alig emelkedett (0,7%), addig újépítések közel 10 százalékos árnövekedést könyvelhettek el.  Azonban érdemes tudni, hogy egy újépítésű ingatlan megvásárlása sok tekintetben különbözik egy használt lakás megvételétől, ugyanis a vevők olyan kérdésekkel és kockázatokkal szembesülhetnek, amelyekre sok esetben nincsenek felkészülve. Hogy mégis mekkora összeg foroghat kockán egy elhibázott döntés következtében, azt szintén a KSH adatai szemléltetik látványosan, melyek szerint 2021 első félévében egy használt lakás átlagosan 19,2 millió, míg egy új otthon 40 millió forintba került – az utóbbi szám ráadásul 1,3 millióval több, mint az előző év átlaga.

(Fotó: Pixabay)

„A legmegfelelőbb újépítésű otthon megtalálása rendkívül komplex vállalkozás, ami ráadásul számos buktatót is rejthet az úton. Mi is sokszor szembesülünk azzal, hogy a leendő vásárlók éppen a legkritikusabb szempontokkal nincsenek tisztában, ezért nyolc kérdés és nyolc válasz formájában összegyűjtöttük az otthonválasztás azon szempontjait, amelyeket véleményünk szerint mindenkinek érdemes figyelembe vennie a választásnál” – mondta Kricsfalussy Tamás, a Metrodom értékesítési igazgatója.

Miért válasszunk új lakást?

Az új ingatlan mindig többe kerül, mint a hasonló lokációjú, méretű és adottságokkal rendelkező használt lakás. Természetesen nagyon sok minden szól az új lakás mellett, a modernebb technológiától és energetikától a személyre szabhatóságon, a garantált minőségen át a különböző kedvezmények, támogatások igénybe vehetőségéig. Azonban mindig ellenőrizni kell, hogy a választott lakás valóban megfelel-e az igényeknek, például tényleg igénybe lehet-e rá venni a kívánt támogatást vagy kedvezményes hitelt, lehetséges-e még a belső elrendezésen, a beépített anyagokon változtatni és így tovább.

Kitől vásároljunk?

Talán ez a legfontosabb kérdés, hiszen teljes egészében a fejlesztőn, illetve részben a kivitelezőn múlik, hogy egyáltalán elkészül-e az adott ingatlan, megfelel-e a vállaltaknak, ígérteknek, milyen lesz a minősége, hogyan áll jót a fejlesztő vagy a kivitelező az esetleges hibákért. Ma már a neten viszonylag egyszerűen ellenőrizhető egy cég, cégcsoport előélete, vannak-e vele kapcsolatban pozitív vagy negatív hírek a sajtóban. Az is sokat mond, ha egy cégnek nincs semmilyen referenciája, vagy meg sem próbálja ezeket megmutatni. A korábban fejlesztett, felépített épületekre keresve szintén sok minden megtudható arról, hogy egy cég miként kezelte ezeket a házakat, a vásárlókat, továbbá mennyiben tartotta be a vállaltakat, az ígéreteit. Negatív véleményekkel persze mindenhol lehet találkozni, egy-két bíráló kritikát nem érdemes túl komolyan venni, de ahol tömegével jelzik a problémákat, ott érdemes meggondolni, hogy valóban a legjobb helyről vásárol-e a vevő.

Tervezőasztalról, kivitelezés alatt lévőt, vagy már átadottat válasszunk?

Ezt a kérdést gyakran az dönti el, hogy a vevőnek mennyire sürgős a költözés, mennyit tud, esetleg kifejezetten szeretne várni a lakásra, például egy külföldi munka vagy tanulmány lejártáig. Ha viszont több lehetőség is szóba jöhet, akkor a három választás melletti, illetve elleni érvek a következők. Mindig a projekt legelején, az építkezés kezdete előtt vagy a kezdetkor a legkedvezőbbek az árak, később, a készültsége előrehaladtával, az idő teltével ezek szinte biztosan nőni fognak. Ugyanakkor itt a legnagyobb a kockázat is, ha nem is annak, hogy ténylegesen elkészül-e a ház, de a pontos átadási dátumé mindenképpen, ahogyan ilyenkor még a kisebb műszaki részletek sem tisztázottak, a beépített anyagok sincsenek kiválasztva. A kivitelezés ideje alatti vásárlásnál ezek a kockázatok a készültséggel együtt csökkennek, megszűnnek, ugyanakkor szűkülnek, megszűnnek a változtatási, választási lehetőségek is. Az elkészült házak esetén a használatbavételi engedély után már gyakorlatilag nincs semmi kockázat, és ezekre a lakásokra vehetőek jellemzően igénybe az állami támogatások, kedvezményes hitelek, de az árak itt a legmagasabbak, a választék pedig kifejezetten kicsi, gyakorlatilag a vevő a maradékból kénytelen választani.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo