Kiderült, kik költenek a legtöbbet az ingatlanpiacon

A társasházi lakás a vásárlók kedvence, ugyanakkor új építésű ingatlant továbbra is csak kevesen engedhetnek meg maguknak – derült ki az Otthon Centrum vevőprofilt összegző kimutatásából. Az elmúlt évekhez hasonlóan a legtöbbet a középkorúak költik az ingatlanpiacon, míg a harminc alattiak jóval szerényebb árú lakásokban gondolkodhatnak.

Az ingatlanvásárlók közül legtöbben tavaly a belvárost és a külső pesti kerületeket választották, ugyanis az összes vásárló harmada vett itt ingatlant (17-17 százalék), de ugyancsak nagyon kedvelt Pest vármegye (15,2 százalék).

„A korcsoportok közötti különbség a lokáció alapján is leírható, a belváros leginkább a nyugdíjasok körében kedvelt, hiszen minden ötödik nyugdíjas itt vett lakást” – árnyalta az adatokat Soóki-Tóth Gábor, aki elmondta, a külső pesti kerületeket, valamint az agglomerációt a harmincas éveikben járók választották a legnagyobb arányban (18,9 és 18,2 százalék), egyúttal kiemelte a harminc év alattiak hangsúlyos belvárosi jelenlétét. A nemek között lényegében nincs különbség a férfi és női vásárlók aránya között, utóbbiaknál minimális többlet jelentkezett (50,6 százalék), azonban 50 éves korig a férfiak aránya magasabb.

Véleményvezér

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?
Republikánus fellegvárat bukott el Donald Trump

Republikánus fellegvárat bukott el Donald Trump 

A republikánus mennyországnak bealkonyult.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo