Ki nem találná, mi most Magyarországon a legjobb üzlet

Elképesztő ütemben erősödnek a magánszülészetek. Tavaly Budapesten minden ötödik baba magánklinikán jött a világra, 46 százalékkal növekedett a magánszülések száma, az idei első félévben pedig már több mint kétezer csecsemő született magánszülészeten. Az idén először megjelenő TOP30 Legbefolyásosabb szereplő a magánegészségügyben c. kiadvány - a harmincfős lista publikálásán kívül - részletesen foglalkozik a magánszülészet helyzetével.

Itt az alap csomag ára 1,1 millió forint, az exkluzív csomag díjazása euróban történik (6500 euró). A 2021 óta vége óta magánszülészetet is üzemeltető Duna Medical Centerben 2021-ben 116 szülés történt, ami a harmadik helyre sorolta a klinikát. Az idei első félévben 438 újszülöttel stabil helyet vívtak ki a magánszülészeti kínálatban. Három szülési csomaggal rendelkeznek, ezek közül az alap 795 ezer, a prémium 1,135 millió, az exkluzív csomag ára nem változott, jelenleg is 1,3 millió forint. A Dr. Rose Magánkórház szülészetén 79 szülést végeztek 2021-ben, szembetűnő eredmény, hogy az idei első félévben annyi szülés történt itt, mint 2017. egész évben (61 és 60). Náluk 1,5 millió forinttól érhető el a szülészeti csomag, ikerterhesség esetén ez a díjazás 2,2 millió forint. A másik új szereplő, a Medicover három új szülészeti csomagot kínál, ennek díjai nem változtak nyár óta: 700 ezer, 850 ezer és 1,1 millió forintra rúgnak (mint új szereplőtől, nem kaptunk adatokat az első félévről). A pécsi, már a Doktor 24 csoporthoz tartozó Da Vinci Magánklinikán – ahol 1,5 millió forint az alap szülészeti csomag ára – 98 baba jött a világra 2021-ben. Szembetűnő erősödés, hogy 55 százalékkal több szülést végeztek itt, mint 2020-ban, idén pedig eddig 47 baba jött világra náluk.

A legtöbb magánklinika szolgáltatásainak széles kínálatában ott található olyan extra lehetőség is, mint például a családi szoba, a’la carte vagy prémium étkezés, valamint a taxiszolgáltatás vagy a kismama- és babafotózás.

Véleményvezér

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben 

Az élelmiszerek relatíve egyre drágábbak a magyaroknak.
Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait

Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait 

Sokaknak van elege a kormányzati riogatásokból.
Politikai szexvideóra vár az ország

Politikai szexvideóra vár az ország 

Újabb közéleti botrányt ígér a kormánysajtó.
Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar

Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar 

A számok szerint rosszul áll a szénánk.
A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo