Kevesebb cseh sör fogyott a járvány alatt

Tavaly 19,6 millió hektoliter sört főztek a cseh sörgyárak, ez 2,8 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban .

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Az egy főre eső sörfogyasztás is csökkent, a 2020-as 135 literről, 129 literre. Az előállított sör mennyisége, illetve az egy főre eső sörfogyasztás már második éve csökken – mutat rá a cseh sörgyárak szövetsége.

Meglátszik a zárlat a fogyasztási adatokon (Fotó: Pixabay)

2019-ben, a koronavírus-járvány előtti utolsó évben, 21,6 millió hektoliter sört főztek Csehországban. A járvány két éve alatt a termelés kétmillió hektoliterrel csökkent. A hazai cseh piacra 14,8 millió hektoliter sör került, 762 ezer literrel, 5 százalékkal kevesebb, mint 2020-ban. A sör egynegyedét a vendéglőkben adták el.

„A sörfogyasztás csökkenését nagymértékben befolyásolta, hogy a járvány miatt az utóbbi két évben többször is hosszabb ideig korlátozták a vendéglők működését“ – mondta Frantisek Sámal, a sörgyárak szövetségének elnöke újságíróknak.
Alkoholmentes sörből tavaly majdnem 1,5 millió hektolitert főztek, ami éves szinten kétszázalékos csökkenés. Ugyanakkor tavaly folytatódott a sörkivitel növekedése: a sörgyárak 5,2 millió hektoliter sört vittek ki külföldre, 236 ezer hektoliterrel többet, mint 2020-ban. A sörexport több mint fele, 2,7 millió hektoliter, a Csehországgal szomszédos országok piacára került.

(MTI)

Véleményvezér

Magyar Péter nyilvánosságra hozta a Fidesz „őszödi beszédét”

Magyar Péter nyilvánosságra hozta a Fidesz „őszödi beszédét” 

A Fidesz eddigi állításával ellentétben nem békepárti.
A magyar vállalkozók az ötödik legmagasabb árat fizetik Európában az áramért

A magyar vállalkozók az ötödik legmagasabb árat fizetik Európában az áramért 

Az európai átlagár felett kapják az áramot a magyar vállalkozók.
A közeli fővárosokban sorra építik a metróvonalakat

A közeli fővárosokban sorra építik a metróvonalakat 

Budapesten is elkelne még néhány metró.
A lengyeleknek sikerült a repülőrajt

A lengyeleknek sikerült a repülőrajt 

A nyomában sem vagyunk a lengyeleknek.
Hadházy Ákos nem vette a szívére, hogy kitiltották a Parlamentből

Hadházy Ákos nem vette a szívére, hogy kitiltották a Parlamentből 

Amikor kitiltanak a munkahelyedről, kicsit vicces.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo